Elesett katonák felcserélt sírköveit állítják vissza Kaposváron
2014. augusztus 26. 10:26 MTI
Az első világháborúban elesett katonák felcserélt sírköveit állítják vissza eredeti helyükre a kaposvári Hősök temetőjében - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának szakreferense hétfőn.
Korábban
Kiss Balázs tájékoztatása szerint a minisztérium szakemberei megállapították, hogy az ország egyik legnagyobb katonai sírkertjében több mint száz katonai nyughelyen nem annak a neve állt a sírkő feliratán, akit oda temettek. A sírkövek valószínűleg több évtizeddel korábban felcserélődtek.
A szaktárca irányítása alatt működő hadisírgondozó szakasz tagjai ez év májusában helyszíni bejárást tartottak a temetőben, majd az adatok pontosítása után most a hadisírgondozó katonák és a hozzájuk csatlakozó helyi önkéntesek a megfelelő helyre teszik a megtisztított sírköveket és rendbe teszik a parcellákat.
A kaposvári Hősök temetőjében több mint 1300, főként az első világháborúban elesett katona nyugszik. Az elesett hősök sírjainak felújítása évek óta tart, az utóbbi két évben a honvédelmi tárca négymillió forinttal támogatta a temető felújítását, amelyet a Somogy Temetkezési Kft. munkatársai végeztek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap