Hogyan dönt a Vatikán a csodákról?
2013. július 17. 12:24
A nyolc éve elhunyt II. János Pálnak már a temetésén azonnali szentté avatását követelték a hívők a Santo subito! feliratú transzparensekkel. Úgy tűnik, kívánságuk teljesülni látszik, hiszen a Vatikán elismerte a szentté avatáshoz szükséges második csoda meglétét is, másfél hete pedig Ferenc pápa aláírta az egykori egyházfő kanonizációját kimondó dokumentumokat. A csodák igazolásának folyamata évszázados múltra tekint vissza, s ma már szakértők bevonásával zajlik.
Korábban
Összetett folyamat
„Bár furcsának tűnhet a kívülállók számára a procedúra, a csodák bekövetkeztének ellenőrzése valójában erősítheti az emberek hitét” – vallja Michael O'Neill, a MiracleHunter.com honlap szerkesztője. „Még azok számára is fontos lehet ez a szertartás, akik eredetileg is hittek Istenben. Néha úgy tűnhet számunkra, mintha a Teremtő szándékosan rejtőzködne, a csodákkal viszont tetten érhető jelenléte” – tette hozzá.
A katolikus vallás szerint a szentek azok az elhunyt emberek, akik immáron Istennel a mennyben vannak. A haláluk után üdvözülő szentek a tanítás szerint közbenjárnak a még élőkért Istennél, s a hívek hozzájuk is imádkozhatnak. Annak a meghatározása azonban, hogy ki is a szent, igen összetett folyamat, ahol szerepet kapnak a csodák és azok tudományos vizsgálata is. A csodáknak vagy egyéb isteni eseményeknek az egyház szerint nem lehet semmilyen fizikai vagy tudományos magyarázata, s annak a bizonyítására szolgálnak, hogy az elhunyt már a mennyben van Isten mellett, és képes megváltoztatni az események megszokott menetét.
A katolikus egyház egy formális eljárást használ, hogy eldöntsék, ki is a szent. Először is az illető életét alaposan kivizsgálják, amely folyamat elindítására az a püspök jogosult, akinek az egyházmegyéje területén hunyt el a jelölt. Ha az egyház tanításának megfelelő, erényes életet élt, munkásságának híre széles körben elterjedt, s tanúk igazolják mindezt, akkor Isten szolgája részt vehet a szentté avatás procedúrájában, amelyet egyébként bárki, természetes vagy jogi személy kezdeményezhet. Az összeállított, általában hatalmas mennyiségű anyagot lepecsételve küldi Rómába a püspök.
A Vatikánban újból megvizsgálják a jelölt életútját, a történészek az összeállított dokumentációt vizsgálják, hitelesítik, míg a teológusok az életszentségről nyilatkoznak, majd a bíborosok összegző véleménye után a pápa elé kerül az ügy. Ahhoz, hogy valakit szentté avassanak, két csoda igazolása is szükséges (vértanúk esetében ez egyébként nem fontos), amit azonban csak az életszentségre vonatkozó rész lezárulta után vizsgálhatnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.