Élesedő tövisek

2013. május 22. 11:39

„És a király ekkor megkérdezte, mi is a neve a hercegnek, a királyné pedig azt felelte: Edward, és a király ekkor magasba emelte a kezét, hálát adván az Istennek” – írta Edmund Clere 1455. január 9-én barátjának, a norfolki nemes John Pastonnak, miután Margit angol királyné megmutatta egyetlen fiukat a királynak, VI. Henriknek, több mint egy évvel annak születése után. A király ugyanis ekkorra épült fel 18 hónapos beszéd- és mozgásképtelenségéből. A katatón állapot azt követően állt be, hogy békepolitikájának és a katonai vereségeknek köszönhetően 1453-ra a százéves háborút lezáró castilloni vereség következtében Calais-n kívül nem maradt francia terület angol kézen.

Korábban

A kudarcokért azonban a mélyen vallásos, jámbor király helyett annak korrupt tanácsadóit tették felelőssé. Az egyre növekvő elégedetlenséget az egyik leggazdagabb főúr, az írországi helytartónak „száműzött” Richárd, York hercege igyekezett kihasználni. Már 1450-ben visszatért Angliába, és bár a még egészséges királyt nem tudta meggyőzni arról, hogy reformprogramja végrehajtása érdekében tegye első számú tanácsadójává, az idegösszeomlás után elérte, hogy régenssé nevezzék ki.

VI. Henrik azonban meggyógyult, ez pedig – paradox módon – végzetesnek bizonyult. Visszahelyezte főtanácsadónak a gyűlölt Somerset hercegét, a királyné pedig egyre jobban féltette fia érdekeit a magát – a királyhoz hasonlóan – III. Edwardtól eredeztető Richárdtól. Közben a Neville család a Yorkok (jelképük a fehér rózsa), míg a Percyk a Lancaster-udvar (jelképük csak a harcok után lett a vörös rózsa) mellé álltak, ettől remélve egymás elleni viszályuk megoldását. A Plantagenet-ház két oldalágának hatalmi harca polgárháborúvá terebélyesedett.

1455. május 22-én került sor az első St Albans-i csatára, amelyben a York-pártiak győztek, Somersetet megölték, a király pedig fogságba esett. Ezzel elkezdődött az a trónfosztásokkal, száműzetésekkel és árulásokkal átszőtt véres eseménysorozat, amelyet ma rózsák háborújaként ismerünk.