Magyarok rekonstruálják a bergen-belseni haláltábort
2012. október 25. 17:12 MTI
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem három kutatója által kifejlesztett, hordozható virtuális valóságrendszer mutatja be a Hannover melletti bergen-belseni náci megsemmisítő tábort.
A két éve elkezdett és félidejéhez érkezett Collective Experience of Empathic Data Systems, CEED's (a kollektív tapasztalat empatikus adatrendszere) projekt célja a tudat alatti reakciókat és érzelmeket felismerő virtuális valóság rendszer, valamint az ehhez kapcsolódó integrált technológiák kifejlesztése - mondta el Takács Barnabás, a BME VIK kutatócsoportjának tagja.
Ennek a rendszernek a hordozható változatát október 28-án, vasárnap a bergen-belseni koncentrációs táborban alkalmazzák, ahol a barakkokat felgyújtották, a hullákat buldózerek tolták tömegsírokba, ezért helyén manapság már csak erdő és pusztaság található. Az emlékhellyé nyilvánítás hatvanadik évfordulójára odaérkező számos látogató és politikus azonban virtuálisan bejárhatja majd a területet, és "beléphetnek" az egykori barakkokba is. A két hete elkezdett munka során - a helyszín érzékeny volta miatt - nagy gondossággal kell eljárnunk - hangsúlyozta Takács Barnabás.
A rendszer egy interaktív folyamat során egyidejűleg méri a felhasználó cselekedeteit és tudat alatti reakciót, majd ennek ismeretében változtatja, mit jelenít meg. A kutatócsoport feladata annak a 3D grafikai technikákon alapuló vizualizációs modulnak és integrált érzékelő rendszernek a kifejlesztése volt, amely mindezt részben lehetővé teszi. Mindez hat oldalról vetített képpel, 8 darab Kinect érzékelőből épített speciális 3D 360 fokos kamerával, egy multikamera-ívvel, interaktív szőnyeggel, vezeték nélküli biofeedback inggel és agyhullámokat közvetítő EEG-vel segíti a kutatók munkáját - magyarázta a kutató.
A gyakorlatban ezek a technológiák más alkalmazási területeken is hasznosulnak, többek között segítséget nyújtanak a különösen nagyméretű tudományos adathalmazok, mint például az agy neurológiai térképei, csillagászati adathalmazok, régészeti leletek többdimenziós ábrázolásában és gyorsabb elemzésében, a fogyasztói preferenciák mérésben és új típusú ember-gép interakciók feltárásában - tette hozzá Takács Barnabás.
A háború végén Bergen-Belsen vált a legismertebb náci haláltáborrá, mivel a felszabadítókkal érkezett forgatócsoport filmje elsőként mutatta be a világnak a lágerek sokkoló képeit. 1944 októberében Auschwitzból több ezer fogolytársával együtt Anne Frankot is ide szállították, aki a felszabadítás előtt néhány héttel tífuszban halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.