Enyhül Izrael merev álláspontja XII. Piusszal kapcsolatban
2012. július 4. 08:50
A Jad Vasem Izrael Holokauszt múzeuma és emlékhelye megváltoztatta a XII. Piusról szóló kiállítás kísérőszövegét, amivel finomhangolt a pápa negatív megítélésén, enyhítendő a feszültséget Izrael és a Vatikán között.
Korábban
XII. Pius (Eugenio Pacelli, 1939-1958) kritikusai azt vetik a katolikus egyházfő szemére, hogy nem emelte fel szavát a holokauszt ellen, nem gátolta meg a római zsidó közösség haláltáborokba hurcolását, és ezzel bizonyos fokig még hozzá is járult a rémtettekhez. A Szentszék azonban igyekszik tisztázni XII. Pius szerepét, és azzal érvel, hogy a vészkorszak idején számos zsidónak a pápa utasítására az egyházi intézmények falain belül biztosítottak rejtekhelyet és oltalmat a nácik elől.
A kemény kritikák után úgy tűnik, enyhülni látszik Izrael álláspontja a pápa második világháborús szerepét illetően. A kiállítás címe „XII. Pius pápá”-ról „Vatikán”-ra változott, a tárlat pedig csökkenteni igyekszik a Szentatya szerepét a náci Németországgal kötött szerződés megkötésében, amely arról szólt, hogy a Vatikán kötelező garanciát kért a katolikus iskolák megmaradására Németország területén. A kísérőszövegek egyértelmű utalást tesznek arra, hogy ezt XII. Pius elődje, XI. Pius hozta tető alá, mikor Eugenio Pacelli még a Vatikán államtitkáraként tevékenykedett. A régi kiírás szerint Pius „nem avatkozott közbe”, mikor a zsidókat deportálták Rómából, az új ezzel szemben azt állítja, hogy „nem protestált nyilvánosan”.
Mindkét verzió egybehangzóan állítja: XII. Pius tartózkodott attól, hogy aláírja a szövetségeseknek a zsidók kiirtása elleni tiltakozásról szóló deklarációját 1942 decemberében. Azonban az új szöveg megemlíti a pápának az 1942-ben elhangzott karácsonyi rádióbeszédét, amelyben XII. Pius arról szól, hogy nemzetiségi hovatartozásuk miatt „emberek százezreit ítélik halálra vagy lassú pusztulásra”, igaz, az egyházfő explicite nem tesz említést a zsidókról.
A Jad Vasem szóvivője közölte: a változtatásra az új kutatási eredmények napvilágra kerülése miatt került sor – részben miután megnyitották XI. Pius archívumát –, s nem arról van szó, hogy nyomás lett volna a Vatikán részéről, amely régóta azt hangoztatja, hogy a pápa igenis fellépett a római zsidók haláltáborokba hurcolása ellen. (1943-ban, náci megszállás idején ezer zsidót deportáltak az Örök Városból.)
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
A tényállások rögzítésén túl a múzeum azonban nem megy el szó nélkül a vita mellett. „A pápa bírálói állítják: XII. Pius azon döntése, hogy nem ítélte el a zsidók meggyilkolását, morális hiba: a tiszta útmutatás hiánya sokaknak megteremtette a lehetőséget, hogy kollaboráljanak a náci Németországgal, s megerősítette őket abban a hitükben, hogy ez nem áll szemben a katolikus egyház morális tanításával”.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap