Hitler elfeledett szövetségesei

A kubai-vatikáni kapcsolatok viharos története

2012. március 23. 15:41 MTI

XVI. Benedek pápa első ízben lép egy kommunista ország földjére, amikor pénteken kezdődő közép-amerikai körútja során fölkeresi Kubát is. Azt az országot, amely - az Egyesült Államok kereskedelmi embargója és a szocialista világrendszer összeomlása ellenére - öt évtized óta kitart a marxista rendszer mellett. Mi több: a karibi szigetország az utóbbi években egyenesen példaképpé vált a térség számos baloldali politikusának a szemében. Ami állam és egyház viszonyát illeti, Kuba ezen a téren is mindig különleges szerepet játszott a szocialista táboron belül - írta a Kathpress hírügynökség elemzője.


II. János Pál és Fidel Castro 1998-ban

A katolikus egyház nélkül alkalmasint nem következett volna be a forradalom Kubában. Tény ugyanis, hogy Santiago de Cuba akkori érsekének, Enrique Pérez Serantesnek a közbenjárása nélkül aligha került volna már két évvel a bebörtönzése után szabadlábra a fiatal Fidel Castro. A szakállas ifjút a santiagói Moncada laktanya sikertelen ostroma után fogták el, és 15 évi börtönre ítélték 1953-ban.

A szigetország katolikusainak jelentős hányada rokonszenvvel viseltetett Castro forradalmárai iránt - legalábbis a gyűlölt diktátor, Fulgencio Batista y Zaldivar 1959 januárjában történt megbuktatásáig. Számos pap is támogatta azt a követelést, hogy vessenek véget az erőszakos túlkapások, elnyomás és kiáltó társadalmi igazságtalanság által jellemzett katonai diktatúrának.

Az is igaz ugyanakkor, hogy a katolikus egyház befolyása már a forradalom előtt is jóval gyengébb volt Kubában, mint Latin-Amerika többi országában. A népességnek viszonylag csekély hányada vallotta magát katolikusnak, és a vallásgyakorlás sem volt túl jellemző rájuk.

A kezdeti rokonszenvet vagy visszafogottságot idővel nyílt szembenállás váltotta fel. "Róma vagy Moszkva" - ez volt a címe a kubai főpapok által 1960 novemberében kiadott pásztorlevélnek. Ez a dokumentum nyíltan megfogalmazta a katolikus egyház és a Castro-rendszer közötti konfrontációt, amely röviddel Batista bukása és elkergetése után körvonalazódni kezdett. A püspökök megtiltották a hívőknek, hogy együttműködjenek a hatalom új birtokosaival.

Eleinte még úgy nézett ki, hogy lehetséges az egyetértés az egyház és a forradalom vezetői között. Castro fölkereste az 1959 novemberében a havannai Forradalom terén rendezett országos katolikus gyűlést, amelyen egymillió ember vett részt. A rezsim első intézkedései - köztük a nagybirtokosok kisajátítása - sem ütköztek merev elutasításba a klérus részéről.

Az egyház és - a hívei által máximo lídernek (legfőbb vezetőnek) nevezett - Castro között akkor következett be a szakítás, amikor megnőtt a kommunisták befolyása a forradalmi erőkön belül. Hozzájárult ehhez az is, hogy Washington egyre inkább ellenséges magatartása miatt Castro Moszkvában keresett politikai támogatást.

A viszony végleges megromlása 1961-re tehető: ez év áprilisában fulladt kudarcba kubai emigránsokból toborzott zsoldosoknak az amerikai hírszerzés (CIA) által támogatott partraszállási kísérlete a Disznó-öbölben. Az akcióban három spanyol pap és néhány közismert katolikus személyiség is részt vett, amit Castro úgy tekintett, mint a katolikus egyház hadüzenetét a havannai rezsim ellen.

Ezzel egy csapásra véget ért az egyház kíméletének időszaka. A jezsuiták iskolájába járt Fidel májusban elrendelte az összes katolikus iskola és kórház államosítását. Megkezdődtek a házkutatások, szentmisék megzavarása, katolikus papok letartóztatása. Ennek következtében több mint kétezer katolikus szerzetes és kétszáz pap távozott a szigetországból.

XXIII. János pápa 1962. január 3-án kiközösítette Fidel Castrót annak egyházellenes intézkedései miatt. A Szentszék és Havanna diplomáciai kapcsolatainak teljes megszakítása azonban soha nem következett be.

A kereskedelmi embargók minden fajtájának elvi elutasítását kimondó nyilatkozatával II. János Pál pápa már kubai látogatása előtt nagy rokonszenvre tett szert a szigeten. A 80-as években óvatos enyhülés indult meg a kubai állam és az egyház viszonyában, majd a pápa 1998. januári látogatása nyomán érezhetően javult a helyzet. A katolikus egyházfő egyrészt megmosta Castro fejét, és követelte a vallásszabadság korlátlan szavatolását. Másrészt felszólította a kubai főpapokat, hogy mutassanak készséget a rezsimmel folytatandó párbeszédre.

1992 óta Kuba - az alkotmány értelmében - már nem ateista, hanem laikus állam, amely elkötelezi magát a vallásszabadság tiszteletben tartása mellett. A valóság azonban a mai napig másként néz ki.

A püspökök 2003-ban kelt panaszlevele ma is időszerű: valódi vallásszabadságról majd csak akkor lehet beszélni Kubában, ha az egyház - a szentmisék bemutatásán túlmenően - lehetőséget kap a társadalom életében való közreműködésre is - írták a főpapok kilenc évvel ezelőtti pásztorlevelükben.

A megbetegedett Fidel helyét 2006-ban átvevő fivér, Raúl Castro alatt ezen a téren egyelőre nem mutatkozik alapvető változás. Tény viszont, hogy az új kubai vezető által fogadott első hivatalos külföldi vendég Tarcisio Bertone bíboros, a Vatikán államtitkára volt. A kubai püspökök nem zárják ki annak lehetőségét, hogy XVI. Benedek a hétfőn kezdődő kubai vizit során találkozni fog a visszavonultan élő Fidel Castróval is.

Címkék
2017. tél: Hitler elfeledett szövetségesei
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!