A történelem leghíresebb csókjai
2012. május 2. 08:59
A csók. Az ajkak egymáshoz érintése, a lélegzet cseréje. Becslések szerint életünkből cirka két hetet e romantikus cselekvés végrehajtásával töltünk. Ki ne emlékezne az elsőre, a legforróbbra, vagy a leghosszabbra? Összeállításunkban mi is ilyen felejthetetlen pillanatokat: a történelem leghíresebb csókjait mutatjuk be.
Korábban
Az áruló Júdás csókja
Krisztus 12 tanítványa közül az egyik, iskarióti Júdás csókja a Getsemáné kertben Jézus beazonosítására szolgált. Kajafás főpap 30 ezüstöt fizetett a tanítványnak, hogy egy csókkal árulja el mesterét az utolsó vacsorát követően. Ezután Jézust elfogták, megkínozták, halálra ítélték, végül keresztre feszítették. Isten a fia halálát – mint tökéletes áldozatot – használta arra, hogy megszabadítsa a világot bűneitől – így született meg a kereszténység.
„Mielőtt még befejezte volna szavait, egy csapat érkezett. Júdás vezette, egy a tizenkettő közül. Jézushoz közeledett, hogy megcsókolja. Jézus megkérdezte: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?” (Lk 22,47-48) A történet szerint Júdás az árulása után megbánta bűnét, s vissza akarta adni a kapott pénzt. Ám a főpapok elzavarták, ő pedig bánatában öngyilkosságot követett el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05