Vaszilij Csujkov
(1900 - 1983)
Vaszilij Csujkov szovjet marsall 1900-ban született szegényparaszti családból. 1918-tól a Vörös Hadseregben önkéntesként harcolt, belépett a bolsevik pártba. Részt vett az orosz polgárháború több frontján, harcolt Kolcsak ellen, majd 1920-ban a Lengyelország elleni hadjáratban. A küzdelmek során kitüntette magát, altisztté nevezték ki és hivatásos katona lett.
Az 1930-as években elvégezte a Frunze Katonai Akadémiát és a hadügyi népbiztosságon dolgozott mint elemző főtiszt. 1941-42-ben a Távol-Keleten Csang Kaj-sek egyik katonai tanácsadója lett. 1942-ben hazatért és nagy feladatot bíztak Csujkov tábornokra: ő lett a Sztálingrádot védő 62. hadsereg parancsnoka. Egységei elkeseredett harcot folytattak 1942 szeptemberétől Sztálingrádban a támadó német csapatok ellen, különösen a Mamajev-dombért, de minden házért öldöklő harc folyt. November első napjaira a védők a Volga parti hídfőállásokba szorultak vissza, de kitartottak addig, amíg november 19-én megindult a nagy szovjet ellentámadás, amely 1943. február 2-án a „sztálingrádi katlanba” zárt német erők felszámolásával ért véget. Ez a győzelem külföldön is ismerté tette a nevét. Sztálingrádnál bebizonyosodott, hogy a német hadsereg sem legyőzhetetlen. Csujkov altábornagyi, majd tábornagyi (marsall) kinevezést kapott.
1945 tavaszán ismét reflektorfénybe került, mivel az ő csapatai nyomultak be elsőként a német fővárosba, Berlinbe. A II. világháború után is fontos megbízásokat teljesített: 1949-1953 között ő volt a Németországban állomásozó megszálló szovjet csapatok főparancsnoka, 1953-tól a Kijevi Katonai Körzet parancsnoki tisztét töltötte be. 1952-től a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának póttagja, 1961-től pedig rendes tagja. 1960-1964 között a szovjet szárazföldi erők törzsparancsnoka, 1964-1972 között a Szovjetunió polgári védelmének főnöke, közben volt a beosztásai mellett honvédelmi miniszterhelyettes is.
Csujkov marsall elsősorban a sztálingrádi helytállásával írta be nevét a hadtörténetbe, önálló és ötletgazda parancsnok volt, Sztálingrád védelme idején egy pillanatra sem hagyta el a frontot, ott élt a katonáival és velük együtt harcolt, vállalt minden veszélyt. 1983-ban halt meg. Emlékiratait Erőd a Volga partján címmel adta ki.
