Louis Adolphe Thiers
(1797 - 1877)
Louis Adolphe Thiers francia államférfi 1797. április 15-én született Marseille-ben. Jogi tanulmányai után 1821-ben Párizsba költözött, ahol újságíróként dolgozott. 1823-1827 között jelent meg A Forradalom története című munkája több kötetben, amelyben kísérletet tett a forradalom egészének pozitív átértelmezésére. E könyvével nagy népszerűségre tett szert.
Thiers döntő szerepet játszott az 1830-as júliusi forradalom kirobbantásában, amikor az általa alapított National című újságban közölte a liberális újságírók tiltakozását X. Károlynak a sajtószabadságot korlátozó rendelkezései ellen. Sőt, plakátokon követelte az orleans-i herceget, Lajos Fülöpöt a trónra. Thiers a „polgár-királyság”-ban, mely jelentős részben az ő műve, egy csapásra a politika élvonalába lépett. Lajos Fülöp király államtanácsossá nevezte ki, Aix képviselőjeként tagja lett a parlamentnek és rögtön pénzügyminiszterként (1830-1831) debütált, majd belügyminiszterként (1832-1836) folytatta pályafutását. 1836-ban és 1840-ben ő volt a miniszterelnök és a külügyminiszter.
A polgári monarchiát védelmezte a jobb- és baloldali ellenzékkel szemben. Az erős kéz híveként 1824-ben leverette a második lyoni takácslázadást. Ő hozatta haza 1840-ben Napóleon hamvait Szent Ilona szigetéről. 1840-ben kényszerűen át kellett adnia helyét a békepárti Guizot-nak, s ezt követően a középbal fejeként 7 évig vezette a harcot Guizot ellen. 1848-ban és 1849-ben az Alsó- Szajna-vidék képviselőjeként a konzervatív és antiszocialista ellenzék lelke lett a 2. köztársaság idején. Thiers támogatta Louis Bonaparte jelölését a köztársasági elnöki posztra, de hamarosan csalódnia kellett, mert Bonaparte 1851 decemberében államcsínyt hajtott végre, és III. Napóleonként kikiáltotta a Második Császárságot. Thiers Belgiumba, majd Angliába emigrált, de 1852-ben hazatért.
A politikai élettől visszavonulva megírta A Konzulátus és a császárság című 20 kötetes nagy művét. 1863-ban Párizs képviselőjeként tért vissza a politikába, mint a belföldi liberalizáció és a külföldi harcos fellépés híve. Fokozatosan került újra az élvonalba. Az 1870-1871-es francia-porosz háborúban elszenvedett francia vereség után (1870. szeptember) a császárság megbukott és kikiáltották a Harmadik Köztársaságot, s Thiers az ideiglenes kormány élére került. Ő írta alá a poroszokkal az előzetes békehatározatokat és a frankfurti békét 1871 tavaszán. A Párizsi Kommün elől Versailles-ba költözött a kormánnyal, majd 1871 májusában személyesen vezette a kommünárok elleni megtorló, véres hadjáratot. Ezután 1871 augusztusában a Harmadik Köztársaság első elnöke lett. Újjászervezte és helyreállította a legyőzött Franciaországot, amelynek területe erőfeszítéseinek köszönhetően 1873-ban felszabadult a porosz megszállás alól. A nemzetgyűlés monarchista-klerikális többsége 1873. május 24-én leváltotta.
1877. szeptember 3-án Saint-Germain-en-Laye-ban halt meg. Ellentmondásos személyiségével Thiers egyszerre volt a kommün hóhéra és a Harmadik Köztársaság alapító atyja.
