Klemens Wenceslas Lothar von Metternich-Winneburg
(1773 - 1859)
Klemens Wenceslas Lothar von Metternich-Winneburg gróf, osztrák államférfi 1773. május 15-én született Koblenzben, egy régi rajnai grófi családból. Apja, Franz Georg Karl a Habsburg-ház rajnai megbízottja, a család a harmincéves háború óta hűségesen szolgálta Ausztriát.
Metternich kezdettől fogva diplomatának készült, 1788-tól Strasbourgban végezte tanulmányait, amelyeket a francia forradalom miatt Mainzban fejezett be. 1793-ban lépett az osztrák császár diplomáciai szolgálatába. Rendkívül jól felkészült személyiség volt, tökéletesen beszélte a német mellett a franciát és a latint, de az angolt, az olaszt és a szláv nyelveket is ismerte.
1794-ben Nagy-Britanniában teljesített szolgálatot. 1795 szeptemberében feleségül vette Eleonore von Kaunitz grófnőt, az egykori osztrák kancellár unokáját, a házasságkötéssel bekerült az osztrák arisztokrácia legmagasabb köreibe. Metternich 1801-1803 között Ausztria szászországi, 1803-1806 között poroszországi nagykövete. Ezekben az években már Európa egyik legkiválóbb diplomatájaként tartották számon, I. Napóleon 1806-ban személyesen kérte I. Ferenc osztrák császárt, hogy Metternichet nevezze ki párizsi nagykövetnek. 1810-ig tartózkodik Párizsban, szívből gyűlölve a franciákat, s mindent megtesz annak érdekében, hogy Ausztria nagyhatalmi helyzetét megőrizze.
A Franciaországtól 1809-ben elszenvedett vereség után Metternich célja az időnyerés, ezért keresztülvitte, hogy 1810-ben I. Ferenc feleségül adja Napóleonhoz a lányát, Mária Lujzát. 1809-től Metternich külügyminiszteri tárcát kapott, 1810-ben visszatért Bécsbe. A háborús konfliktusoktól távol tartotta Ausztriát, de Napóleon végzetes 1812. évi oroszországi hadjárata után 1813-ban csatlakozott a franciaellenes koalícióhoz. Metternichet a császár 1813-ban örökletes hercegi címmel tüntette ki, és 1814-ben őt bízta meg azzal, hogy a Bécsben összeülő kongresszuson Ausztriát képviselje.
Az 1814-15-ös kongresszuson Metternich jelentős szerepet játszott, Ausztria nagyhatalmi helyzetét helyreállította, és egy konzervatív alapon megteremtett egyensúlyt hozott létre Európában. Kezdeményező volt a szerepe az 1815-ben kialakított „Szent Szövetség”-ben, amely a haladó- és reformmozgalmakkal szemben jött létre. Egész sor kongresszust hívott életre, ahol az európai nagyhatalmak kölcsönös fegyveres segítségnyújtásra kötelezték magukat a dinasztikus érdekek védelmében: 1818 - Aachen, 1819 - Karlsbad, 1820 - Troppau, 1822 - Verona. Közben 1817-ben Metternich lett a Habsburg Birodalom mindenható kancellárja, s e tisztséget több mint 30 évig, 1848-ig ellátta. Személye meghatározó volt a külpolitikában, de 1835 után (I. Ferenc halála, V. Ferdinánd trónra lépte) a belpolitikában is.
Metternich szemben állt minden reformmal, így Magyarországon is fékezte a reformkorban az előrelépést. Személye egy egész korszak jellegét meghatározta, a XIX. század első fele nevezhető a kontinensen Metternich-Európának is, amelyre a politikai és társadalmi konzervativizmus volt a jellemző. Az 1848. március 13-i bécsi forradalom követelésére V. Ferdinánd menesztette, s ő március 14-én álruhában menekült el Bécsből.
Angliában, majd Brüsszelben élt, 1851-ben visszatért Bécsbe, de vezető funkciót már nem töltött be. Haláláig viszont I. Ferenc József császár egyik tanácsadója volt. Metternich, a Habsburgok egyik legnagyobb hatású diplomatája, 1859. június 11-én halt meg Bécsben.
