Közös történelmet írtak az erdélyi és magyarországi fiatalok
2007. március 31-én második alkalommal került sor a Történeti Kollégium (ELTE-BTK), valamint a Babeş-Bolyai Tudományegyetem fiatal történészeinek találkozójára.
Családi életet reformáltak a hittérítők
Az elhangzott 11 előadás - melyek közül kilencet erdélyi doktoranduszok és diákok, kettőt pedig a kollégium tagjai mutattak be - mindkét félnek tanulságos lehetett mind a témaválasztást, mind az alkalmazott kutatási módszereket illetően. Az előadók közül többen tagjai olyan kutatócsoportoknak, amelyek az utóbbi években főként közép-és koraújkori erdélyi források feltárásán és közzétételén munkálkodnak.
Márton Tünde (Reformáció, család, nyilvánosság) abból a megállapításból indult ki, hogy a reformátorok egyik alapvető célkitűzése a családi élet megreformálása volt, majd ezután a reformáció szemszögéből mutatta be az állam és egyház együttes hatására `közintézménnyé` vált család helyét a 16-17. századi társadalomban. Az előadó végül röviden ismertette a Geleji Katona István erdélyi református püspök által összeállított kánongyűjteménynek (1649) a házasság intézményére és a lelkészi családra vonatkozó rendelkezéseit is.
|
Kolozsvár |
Hegyi Géza (Egyházi birtokok a középkori Erdélyben című) előadásában széleskörű adatbázis alapján összeállított statisztikákra támaszkodva a középkori Erdélyi vajdaság területén az egyházi kézben levő birtokoknak a világi földbirtokhoz viszonyított alakulását, valamint az egyházi birtok egészén belül az egyes egyházi intézményekre jutó birtokrészesedések arányát vizsgálta. A szerző végigkövette a leginkább jelentős birtoktestekkel rendelkező erdélyi püspökség, illetve káptalan esetében a birtokszerzés "szerkezetét".
Flóra Ágnes (Kolozsvár önkormányzata a 16. században) a középkori előzményeket is tárgyalva mutatta be Kolozsvár szász és magyar nemzetiségű közösségeinek arányos részvételén alapuló legjelentősebb közigazgatási intézményeinek: a százférfiak tanácsának (másként felső tanács, amely a 16. századra a város legfőbb döntéshozó szervévé alakult), az alsó tanácsnak (a tulajdonképpeni városi tanács) kialakulását és jogkörét, továbbá a főbírói, királybírói (a főbíró bírótársa), sáfárpolgári és jegyzői tisztségek hatáskörét.
Mihály Melinda (Kolozsvár XVI-XVII. századi topográfiája. A város Fő terének északi sora az adókönyvek tükrében) Kolozsvár 16-17. századi helyrajzának egyik fontos, viszont kevésbé kiaknázott forráscsoportja, az ún. adókönyvek alapján - miután ismertette azok tartalmát és forrásértékét, illetve vázolta a város öt, fertálynak nevezett negyedét - a Fő térnek az Óvári fertályhoz tartozó északi során fekvő két reneszánsz polgárház (a Rósás-, illetve a Püspöky-ház) történetéhez, valamint tulajdonosainak azonosításához szolgált újabb adatokkal.
Multietnicitás a nyelvhasználatban
Séra Júlia (Szőcs Máté mellett a másik történeti kollégista) az Egy XVI. századi főúr élete című előadásában a Habsburgok oldalán jelentős karriert befutó Forgách Simon (1526-1598) váradi és egri várkapitány, dunáninneni főkapitány (1569), illetve főpohárnok (1587-1598) életútját vázolta fel testvére, Forgách Ferenc váradi püspök, történetíró műve, illetve a vonatkozó szakirodalom alapján. Erdélyi leányok az MTA előtt, 1942
Tóth Levente (Udvarhelyszék református népoktatása a reformkorban) a 18. századi előzmények, az Erdélyi Református Főkonzisztórium által 1828-ban a falusi oktatás színvonalának emelése érdekében hozott intézkedéseket, továbbá a falusi iskolázás körülményeinek javítása és a szegény gyermekek segélyezésére létrehozott ún. Garasos Intézet útján tett lépéseket tekintette át. Ezután az Udvarhelyi Református Egyházmegye területén vizsgálta a népoktatás felügyeletének, az iskolarendszernek és az iskolalátogatásnak az alakulását főként az Udvarhely központtal működő területi iskola-felügyeleti bizottság tevékenysége során összeállított kimutatások, valamint a testülethez beküldött iskolai jelentések alapján.
Köllő István (Hivatali nyelvhasználat Torda vármegyében az 1860-as években) a hivatali nyelvhasználatot helyi szinten vizsgálta egy olyan korszakban, amikor a nyelv semleges léte és használata problematikussá vált és átpolitizálódott. Arra kereste a választ, hogy az állam alsó- és középszintjét alkotó vármegye hogyan oldotta meg a népességének multietnicitásából fakadó nyelvi problémákat, s ezt az egyébként technikai kérdést a konkurens nemzetépítések mögötti alapfogalmak (szemléleti rétegek) hogyan változtatták meg.
Kovács Levente (A kolozsvári felekezetközi magyar egyetem 1920-1921 között) dolgozatában a Ferencz József Tudományegyetem 1919. évi átvételét, majd románná nyilvánítását követő - az egyetem mintájára tervezett - új, felekezetközi magyar egyetem megszervezésére tett kísérleteket, illetve ezeknek főként a román közvélemény és hatóságok elutasító magatartása következtében történő meghiúsulását mutatta be, majd a tervezett intézmény részeként a református teológia mellé szervezett tanárképző intézet rövid működést tárgyalta, amely szintén a megszorító intézkedések folytán bizonyult tiszavirág-életűnek.
Az erdélyi zsidóság első világháború utáni önmeghatározási kísérleteiről Gidó Attila beszélt. Szó esett többek között arról, hogy a vizsgált csoportnak volt egy speciális erdélyi zsidó identitástudata, s hogy a cionizmusnak csak egy szűkebb bázisa volt körükben. Az erdélyi magyarok politikai reprezentánsai Trianon után az erdélyi zsidóságot a magyarság részének tekintették.
Végül, de nem utolsósorban Wellman László (Az 1972-es bukaresti Kádár-Ceauşescu találkozó) előadásában a Kádár János által vezetett magyar delegációnak 1972. február 24-26-a között Bukarestben tett hivatalos látogatását ismertette, amely során a Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár vezette román féllel országaik belső helyzetéről, a magyar-román kapcsolatokról, illetve a nemzetközi kérdésekről tárgyaltak.
