Viták a kibővített tananyagról az Egyesült Államokban
2005. október 5. 15:36
Heves viták kísérik az Egyesült Államokban a központi törvényhozásnak azt a javaslatát, amely kötelezővé tenné az iskolákban a különböző rasszok és etnikai csoportok eddig elhallgatott történelmének tanítását. A kibővült tananyag "kényes" tartalma és a gyakorlati megvalósítás problémái miatt hónapokig tartó csatározásokra lehet számítani.
A jelenlegi vita témájához alkalmazkodva a híres rabszolgakereskedő hajó nevére, Amistad-ra keresztelték azokat a bizottságokat, amelyek tagjai arra kötelezik az adott állam történelem tanárait, hogy az órákon addig nem tárgyalt eseményeket, folyamatokat, személyeket ismertessék meg diákjaikkal - számolt be róla az Associated Press.
Az elmúlt öt év folyamán számos állam, köztük Illinois, New Jersey, Kalifornia, Rhode Island és Virginia is megalakította saját bizottságát. A helyi tananyag ezeken a helyeken azóta már feldolgozza Mussolini fasiszta rezsimjének működését, az újkori rabszolga-kereskedelem társadalmi, etikai visszásságait, valamint megismerteti a tanulókkal az emberi népirtás különböző korszakait, úgy mint az örmény genocídiumot és a második világháborús holokausztot. A cél és a feladat tehát a történelem irányítható alakulásával-, valamint az egyes népcsoportoknak saját embertársaikon történő, időről-időre elkövetett rémtetteivel és azok következményeivel való bátor szembenézés lenne.
Nem csoda, ha sokan vannak, akik kétkednek a tartalmi megvalósítás sikerében. Keith Wright, New York-i demokrata törvényhozó a programnak az amerikai társadalomra nézve talán legkritikusabb pontját idézi, amikor arra a paradox helyzetre utal, hogy az Egyesült Államok története épp a rabszolgákkal való kereskedelmen alapul. A kritikusok azon csoportja, amely nem tartalmilag, hanem a tanítás gyakorlatának szemszögéből fogalmazza meg fenntartásait, elsősorban a történelem tanórák és a témához kellőképpen értő oktatók számát kevesli, azzal együtt, hogy az alapvető elképzelést kifogástalannak tartja.
Ezekben a hónapokban egy olyan központi tanács felállításán fáradoznak a Társadalomtudományok Nemzeti Tanácsának (National Council for the Social Studies) illetékesei, amely kivétel nélkül, minden amerikai államra kiterjedően egységes, bővített tanrendet állítana össze és írna elő. A szervezet tizenkilenc nem fizetett tagjából nyolcat a kormány jelöl majd, néhányuk a külügyminisztérium és az oktatási tárca megbízottja lesz.
Az a - egyesek szerint kiábrándító - tény, hogy a tudományos karrier nem feltétele a tagságnak, újabb szkeptikus vélemények megformálására ad lehetőséget. "Ez olyan, mintha [...] megmondanánk az orvosoknak, hogyan praktizáljanak" - tapint a lényegre Peggy Altoff, a szervezet választott elnöke. "A történelem[tanítás] színvonala állandóan jelenlévő, potenciális vitatéma" - mondja Carl Hayden, aki egykor a tudományos színvonal emeléséért küzdött a Kormányzó Tanács (Board of Regents) soraiban.
Candace de Russy, a New York-i Állami Egyetem kurátora, több tudományos kiadvány írója és lektora rövid summázatát adja a számos vitás kérdést felvető javaslatnak: "[...] a zsidó származásúak úgyis elhatározzák majd, hogyan tanítsák a holokausztot, az írek a nagy éhezés időszakát, az örmények a törökök irtóhadjáratát, az indiánok a francia-indián háborút, és így tovább."
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Múlt-kor magazin 2020/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/814.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)