Megtalálták Darwin hajóját
2004. február 19. 09:01
Brit tengeri régészek egy csoportja bejelentette, hogy közel jár a hajózás története egyik legfurcsább rejtélyének megoldásához: vélhetőleg megtalálták azt a hajót, melyen Charles Darwin evolúciós elméletéhez vezető kutatásait végezte. Őfelsége Vizsla nevű hajója (HMS Beagle) valószínűleg több mint száz éve az essexi mocsárban rejtőzik.
Korábban
"Nincs még egy tengeri jármű, mely ilyen fontos szerepet töltene be a tudománytörténetben" - nyilatkozta Robert Prescott, a Beagle Kutatási Csoport vezetője. Ám még semmi sem biztos: egyelőre csak egy négy méter mélyen fekvő hajótest látszik a radarképen. További kutatások dönthetik csak el, hogy a roncs valóban Darwin hajója volt-e valaha.
Ahhoz képest, hogy milyen nevezetes hajóról van szó, a több mint száz éve eltűnt Beagle után nyomozóknak módfelett nehéz dolguk volt. A skóciai St. Andrews egyetemen dolgozó Prescott azonban meg van győződve arról, hogy ezúttal csakugyan sikerült a rejtélyes hajó nyomára bukkanniuk: "Rengeteget nyomoztunk a hajó után, és gondosan követtük a nyomát egészen idáig, eddig az egykori kereskedelmi kikötőig" - mondta a régész a CNN-nek.
Darwin 1831-től öt éven át utazott és kutatott a Beagle fedélzetén. Ebben az időben illesztette össze kutatásainak eredményeit, melyeket két évtizeddel később A fajok eredete című, később tudományos mérföldkőnek bizonyult munkájában foglalt össze. A könyv alaptétele - mely szerint az élőlények fejlődését a környezetükhöz való alkalmazkodás határozza meg - jókora, olykor még ma is fel-fellángoló indulatokat váltott ki a vallásosak köreiben.
HMS Beagle |
Miután Darwin befejezte utazásait, a hajó - a királyi flotta sokoldalú, kedvelt típusának egy példánya - a vám- és adóellenőrök kötelékében folytatta pályafutását: csempészeket fogdostak vele az essexi partoknál. Prescott még azt is kiderítette, hogy a kiszolgált hajót később a Roach folyó közepén lehorgonyozták, és a parti őrség családos tagjainak otthonául szolgált. 1870-ben, mikor a Beagle 50 éves volt, a hajót egy helyi ócskavas-kereskedő cég vette meg - ám a történet a kutatók számára itt megszakad. Ám az bizonyos, hogy a cégnek volt egy kisebb dokkja a folyón, márpedig a kutatók épp a régen eltűnt dokk helyén találták meg a hajótestet.
Már csak az a kérdés, mit csináljanak a hajóval, ha kiderül: tényleg a Beagle fekszik az essexi mocsárban. "Jelenleg nem tervezzük, hogy kiemeljük és restauráljuk a hajót. Úgy néz ki, mihelyst megbizonyosodtunk arról, hogy megleltük a Beagle-t, hátbaveregetjük egymást, és hazamegyünk" - mondja Prescott.
"Mindazonáltal nagy izgalommal s elégedettséggel töltene el bennünket, ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodna, hogy igazunk volt - vagyis hogy az a hajóroncs, ami négy méterrel a lábunk alatt hever, valaha Darwin hajója volt. Ki tudja? Talán a nagy tudós zsebéből kipottyant pénzérmék is vannak még rajta - netán pár egzotikus rovar, távoli utazásainak emlékeként."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.