Zrínyi Miklós tragikus halála: vadkanbaleset vagy merénylet?
2014. november 18. 13:30 Németh Máté
Korábban
Megsebzett vadkan vagy Habsburg összeesküvés?
A visszaemlékezések alapján nincs okunk kételkedni a szerencsétlenül alakuló novemberi délután körülményei kapcsán, mégis időről időre szárnyra keltek olyan felvetések, amelyek szerint Zrínyi halálában komoly szerepe volt a bécsi udvarnak. A merénylet legendáját táplálta az a tény, hogy a közvélemény nem akarta elfogadni a véletlenek közrejátszását egy olyan fontos helyzetben, amikor a befolyásos hadvezér épp Bécsbe készülődött (két nappal később, november 20-án indult volna), hogy a Habsburgokkal a magyar ügyről tárgyaljon. A Hofburgot keverte gyanúba Zrínyi szövetségkereső politikája is, mivel kapcsolatot ápolt Bécs fő ellenségével, a Francia Királyság uralkodójával, XIV. Lajossal, igaz, a király csak Lipót ellen ígért segítséget a magyaroknak, a törökkel nem kívánt hadakozni.
A munkások leemelik a platóról Gróf Zrínyi Miklós lovasszobrát, Tóth Béla szobrászművész alkotását (1989)
A kortársak a feldolgozhatatlan esemény kapcsán összeesküvésre gyanakodtak, amely aztán rövid időn belül a Habsburg udvart helyezte az elkövető, gyilkosságot megrendelő szerepébe. Tény, hogy a bécsi udvar ezzel „megszabadult” egy befolyásos és sok szempontból kényelmetlen főúrtól, de arra, hogy közük is lett volna Zrínyi halálához, nincs konkrét bizonyíték. Halálával nemcsak egy remek hadvezér távozott az akkori magyar közéletből, hanem egy befolyásos, a hazájáért tenni kész politikus és a magyar barokk irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja is. A kursaneci erdőben történteket, a vadászbalesetet sokan többek között ezért sem fogadták el, mondván, az ország egyik legnagyobb alakja nem halhatott meg egy véletlen tragédia következtében.
A vadkanvadászat során történő haláleset mögött a magyar történelemben ezt megelőzően is felsejlett már az összeesküvés képe. Zrínyi Miklós halála előtt több mint hatszáz évvel már lezajlott egy ehhez a történethez hasonló baleset. A szenvedő fél államalapító királyunk, István egyetlen felnőtt kort megélt fiúgyermeke volt, Imre herceg. A gondos neveltetésben részesülő fiatalembert húszas éveinek közepén, 1031-ben érte utol a halál, amikor is szeptember elején egy vadászat során - amely feltehetően a bihari Igfon erdőben zajlott - egy feldühödött vadkan halálra sebezte.
A később apjával együtt 1083-ban szentté avatott herceg halálával kapcsolatban is felmerültek kételyek. Ezek szerint a fiatalember - miután nőági leszármazottként szóba kerülhetett a bajor uralkodócsalád örököseként, ami német politikai érdekekbe ütközött volna - ugyancsak egy kitervelt merénylet áldozata lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap