Visszakerül Rómába a Mussolini egykori villájából ellopott szobor
2016. február 26. 14:15 MTI
Az Egyesült Államok visszaadja Olaszországnak azt a 18. századi márványszobrot, amelyet egy római villából loptak el több mint 30 éve - közölték csütörtökön az amerikai ügyészség és a Szövetségi Nyomozó Iroda illetékesei.
Korábban
A Torlonia Peplophoros néven ismert, ógörög női ruhát, peploszt viselő szobrot a római Torlonia-villából lopták el. A neoklasszikus épületet 1797-ben Giovanni Torlonia vatikáni bankár vásárolta meg, majd 1925 és 1943 között Benito Mussolini fasiszta vezető használta római magánrezidenciájaként. A szobor kora nem ismert, de a múzeumként működő Torlonia-villa gyűjteményének javarésze a 18. század elején készült képzőművészeti alkotásokból áll.
A szobrot 1983. november 11-én lopták el a villából 14 másik műalkotással együtt. A Torlonia Peplophoros illegálisan került az Egyesült Államok területére az 1990-es évek végén, és egy New York-i vásárló egy helyi galériában jutott hozzá 75 ezer dollárért - mondták el az ügyészek. A tulajdonos a közelmúltban árverésén akarta eladni a műalkotást, de a New York-i aukciósház szakemberei kiderítették a szobor eredetét. A tulajdonost tájékoztatták arról, hogy a műkincs lopott. Az illető átadta a szobrot az amerikai hatóságoknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.