Varázsszer, „az ördög itala”, potencianövelő: nyolc tény a kávé történetéből
2018. október 11. 12:47 Múlt-kor
Korábban
Sokan, sok helyen tartották „bűnösnek”
A kávé az alkoholhoz hasonlóan nagy múltra tekint vissza, már ami a különféle rá vonatkozó tilalmakat illeti. A kávé és fogyasztási kultúrája mindenhol gyanút és félelmet ébresztett a hatalom köreiben, a vallási alapú rosszallásról nem is beszélve. Ha a keményvonalasak mindig győzedelmeskedtek volna, ma nem sok helyen lenne szabad kávét fogyasztani.
Először Mekkában tiltotta be 1511-ben egy vallási jogtudósokból álló testület. Döntésüket támogatta a város kormányzója, Hair bég, aki attól félt, a kávéházi élet felerősíti az uralmát ellenző hangokat. A testület „haramnak” bélyegezte a kávét, azaz vallási bűnnek számított a fogyasztása, csakúgy, mint a szeszes italoké. Ezt követően 13 éven át folyt a vita arról, hogy a kávé tudatmódosító hatásúnak tekinthető-e – végül 1524-ben I. Szelim török szultán feloldotta a tiltást. Hair béget később kivégezték, a szultán pedig a kávét szent itallá nyilvánította. Később is került azonban tilalom alá a kávé, legnevezetesebben 1532-ben Kairóban, ahol még a kávéházakat és -raktárakat is kifosztották.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Egy lesújtó kritika nyomán nevezte el művészeti irányzatát Renoir 20:20
- Repülőgépekkel is kerestették a rejtélyes módon eltűnt Agatha Christie-t 18:05
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette 17:05
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban 16:04
- Krisztus születésére és második eljövetelére is várakozik a kereszténység az adventtel 15:05
- Szörényi Éva szabadságharcai 09:50
- Az egyik legjelentősebb jezsuita misszionárius volt Xavéri Szent Ferenc 09:05
- Amerikai tervek szerint épült meg az egész országot rádióadással lefedő lakihegyi torony tegnap