2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Varázsszer, „az ördög itala”, potencianövelő: nyolc tény a kávé történetéből

2018. október 11. 12:47 Múlt-kor

A kávéház volt az „első internet”

Pepys és más tanult emberek számára a kávéház töltötte be a hírforrás szerepét. Naplóiban a kávéház kapcsán említi, hogy a Hollandia elleni háborúról, a „sok helyen látott üstökösről” (1664. december 15-én – erről az üstökösről tartották később, hogy a nagy londoni pestis előjele volt), és más aktuális témákról volt szó, máskor viszont nem a legújabb hírekről folyt a diskurzus: 1663. november 3-án a Római Birodalomról, az éberség és álom közötti különbségről, és a rovarokról is beszélgetett társaival.

1675-re már csak Angliában több mint 3000 kávéház volt, egyesek még szállást és reggelit is kínáltak éjszakázó vendégeiknek. Ezek közül sok hirdette magát a kávé egzotikus származásával: 57 kávéház viselte az országban a „Török fej” (Turk's Head) nevet, de előfordult Jeruzsálem, Afrika és Szenegál nevével fémjelzett kávéház is, valamint a Blackamoor vagy Blackmore („fekete mór”) név különféle változatai, továbbá török szultánokról elnevezettek is, mint a Solyman's Coffee House (Szulejmán kávéháza) vagy a Morat Ye Great (Nagy Murád).

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Német kávéházi hirdetés a 17. századbólTörök kávéház a kora újkorbanA misztikus felfedezi a kávétKávéház előtti jelenet Angliában a kora újkorbanTörök kávéház az újkorbanKaldi és táncoló kecskéiVIII. Kelemen pápaA „Nők petíciója a kávé ellen”, 1674I. Szelim

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár