Újabb arany nyelvű múmiákra bukkantak Egyiptomban
2022. november 28. 13:49 MTI
Ismét több olyan múmiát találtak régészek Egyiptomban, amelyeknek nyelvformájú arany amulett volt a szájában – közölte az egyiptomi turisztikai és műemlékvédelmi minisztérium.
Korábban
Ozirisszal beszélhettek
A múmiákat a Nílus deltájában, Minúfijja tartományban találták meg egy ókori templom területén folytatott ásatás során.
A közlemény szerint a sírok különböző történelmi korszakokhoz köthetők, ideértve az ókori Egyiptom fennállásának későkorát, illetve a görög-római időszakot.
A múmiák rossz állapotban maradtak fenn, ami arra utalhat, hogy a sírokban fosztogatók jártak.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Arany lemezekbe burkolt csontvázakat, emberi alakú, fából készült szarkofágokat, agyagedényeket és a mumifikálási folyamathoz használt egyéb eszközöket is találtak a kutatók.
Bahá an-Nagar régészeti szakértő szerint „a nyelvek azért készültek aranyból, hogy a halott beszélni tudjon a túlvilágon”.
A Hszinhua kínai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az ókori egyiptomi uralkodóknál azért használtak aranyat halotti maszkjaikhoz, valamint láb- és kézujjaik, illetve a nyelvük pótlására, mert a színpompás fém örökre megmarad.
Legutóbb tavaly februárban találtak nyelvformájú arany amulettet két egyiptomi múmia szájában az alexandriai Tapozirisz-templomban egy ásatáson.
A mítosz szerint a halottak szájába helyezett „arany nyelv” lehetővé tette számukra, hogy a túlvilágon Ozirisszel, a halottak istenével beszélhessenek – közölte akkor az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Horthy](/ih0Ax/label/.cut-640x400/254.jpg)
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)