2022. ősz: Megrázó másnapok
ITT támogathatsz bennünket

Öt ténylegesen végrehajtott ördögűzés az elmúlt száz évből

2018. október 17. 13:54 Múlt-kor

Michael Taylor

Természetesen ismerünk példát „kudarcba fulladt” exorcizmusra is. Michael Taylor az 1970-es években az angliai Osset kisvárosban élt Christine nevű feleségével. A házaspár rendszeresen járt a helyi Bibliaolvasó körbe és aktív tagjai voltak a helyi anglikán közösségnek.

A bajok akkor kezdődtek, amikor Taylor házasságtörő viszonyt kezdett a gyülekezet egy másik tagjával. Amikor Christine rádöbbent, hogy férje megcsalja őt, Taylor azt állította, hogy megszállta őt az ördög. A helyi lelkész és segítségül hívott társai komolyan is vették az esetet és egy egész éjszakán keresztül tartó szertartás során, mintegy negyven démont „űztek ki” a férfiból. Ugyanakkor figyelmeztették, hogy nem volt teljes a siker, ugyanis elképzelhetőnek tartották, hogy három démon továbbra is benne maradt.

Az aggodalom nem is bizonyult alaptalannak, ugyanis Taylor hazatérve meggyilkolta feleségét és kutyájukat. A rendőrök akkor tartóztatták le, amikor nem sokkal a bűntényt követően ráakadtak, amint meztelenül sétált az út mellett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. ősz: Megrázó másnapok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Borgia Szent Ferenc ördögűzés közbenA Taylor-házaspár esetéről beszámoló újságcikkAnneliese Michele még egészségesen és az ördögűzés hónapjai alattJelenet Az ördögűző című filmbőlTephilus Riesinger atya

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár