Szoknyavadász életmódja előrevetítette VIII. Edward rövid uralkodását
2020. november 27. 09:33 Múlt-kor
Korábban
Nők hálójában
Ahogy Edward idősödött, a szokásai egy cseppet sem változtak, és számos futó kapcsolatot tartott fent. A nőügyeivel, illetve azzal, hogy nem házasodott meg, elidegenítette magától a szüleit. Edward ugyanakkor a korabeli médiában amolyan szupersztárként jelent meg, hiszen magas, jóképű és magányos férfiként számtalan fotó készült róla. A sajtó sokkal inkább nyomon követte az ő pályafutását, mint a korábbi uralkodókét.
Kapcsolatai közül a Freda Dudley Warddal folytatott viszonya mondható kiemelkedően hosszúnak. Freda a szülők szempontjából nem jelentett veszélyt a trónra, mivel 1913-ban már megházasodott, William Warddal, egy nála csaknem 17 évvel idősebb liberális politikussal. (A névazonosságon kívül nincs közeli rokonság a fentebb említett másik William Warddal). Freda valamelyest kivételt jelentett Edward szeretői között, mert egyidős volt vele.
A kapcsolatuk azonban más jelleget is öltött, mert Freda egyszerre vált Edward bizalmas barátjává és társává. Ugyanakkor, legalábbis a kívülállók visszaemlékezése szerint mindenképpen, a walesi herceg mellett egyfajta anyaszerepet is betöltött. A viszony annyira közismertté vált, hogy Fredát a walesi herceg még a királyi családnak is bemutatta.
Edward persze talált más szeretőket is Freda mellett. Thelma Furness, aki ebben az időben szintén férjezett asszony volt, 1926-ban találkozott először a walesi herceggel. Ekkor még nem, ám 1929-ben már felkeltette Edward figyelmét. Kapcsolatuk 1930-ban egy kelet-afrikai szafarin eltöltött közös vakáción fűződött szorosabbá.
Ugyanebben az évben V. György király a fiának adta Fort Belvedere-t, attól kezdve pedig Edward rendszeresen ott töltötte a hétvégéket, ahol Thelma egyre gyakoribb vendéggé vált.
Az egyre romlóbb egészségű V. György és környezete egyre rosszabb szemmel figyelte Edward életmódját, aki nem mutatott hajlandóságot a házasságra, noha több alkalommal már helyettesítette a királyt a hivatalos kötelességeiben. 1931-ben azután Thelma bemutatta Edwardnak egy ismerősét, Wallis Simpsont, ami nem várt következményekkel járt a birodalomra nézve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap