Öt történelmi híresség, akit kirúgtak az iskolából
2015. október 22. 11:17
Korábban
Esszé egy tekercs WC-papírról
Marlon Brando egyik leghíresebb szerepében, az 1953-as A vad című filmben egy lázadó motoros banda vezetőjét játszotta. A fiatal színésznek feltehetően nem okozott nagy nehézséget, hogy egy motoros bőrébe bújjon, mivel a pofátlan bajkeverő és tréfamester hírében álló Brando egy alkalommal állítólag motorral száguldozott az illinois-i Libertyville-ben található középiskolájában. „Rossz tanuló, notórius iskolakerülő, és úgy egyáltalán, javíthatatlan voltam” – vallotta be később Brando. Viselkedése miatt nagyon gyakran kellett megjelenjen az igazgatói irodában. Gyenge osztályzatai, valamint rossz magatartása miatt – amely a petárdákkal való dobálózástól egy tekercs WC-papírról szóló esszé megírásáig terjedt – 1941-ben végül kicsapták a középiskolából.
A minnesotai Stattuck Katonai Akadémián folytatta tanulmányait, ahol továbbra sem a tekintélyszemélyekkel szembeni példás magatartás jellemezte. 1943-ban azonban, miután gyakorlatozás közben visszaszólt az egyik tisztnek, próbaidőre bocsátották, és nem hagyhatta el a kampusz területét. Miután azonban egy alkalommal mégis bement a városba, innen is elbocsátották. New Yorkba költözött, és színészkedésre adta a fejét. Egy év múlva debütált a Broadway színpadán.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap