Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
2024. január 10. 13:20 MTI
Maja település maradványait fedezte fel egy cseh-szlovák régészeti expedíció a közép-amerikai Guatemalában – közölte a kutatást pénzügyileg támogató cseh Neuron Alapítvány kedden Prágában.

Zaculeu maja település romjai, illusztráció. (Kép forrása: Wikipédia / Simon Burchell / CC BY-SA 4.0)
Korábban
Az észak-guatemalai Petén tartományban tavaly nyáron felfedezett település mintegy háromezer éves. Fénykorát i. e. 850 és i.sz. 150 között élte, így az egyik legrégebbi maja városnak számít.
A régészek a települést speciális légi felvételek alapján találtak meg, majd azokra alapozva a helyszínen ásatásokat végeztek.
A több mint hét négyzetkilométernyi területen paloták, épületek, szobrok, rituális helyek, csillagászati megfigyelő és más objektumok maradványait hozták felszínre.
A feltárt maradványok hozzájárulhatnak a maja kultúra történetének jobb megismeréséhez – olvasható a közleményben.

Az expedíciót Ladislav Silhán cseh, illetve Milan Kovác szlovák kutatók vezették. A csoport tagja volt Sara Polak cseh régész, aki a mesterséges intelligencia segítségével végez kutatásokat és elemzéseket.
A cseh-szlovák kutatók a feltárt várost Yax Balamnak, azaz Első Jaguárnak nevezték el. A jaguár a maja kultúrában a hatalom szimbóluma volt, és kapcsolatban állt az alvilággal - mutat rá a közlemény.
A Yax Balam területén a szakemberek hét nagyobb építészeti együttest találtak, és a város mellett két kisebb települést is sikerült feltárni.
A jelentősnek minősíthető régészeti leletek kiértékelése a prágai jelentés szerint folyamatban van, s a cseh-szlovák kutatók pedig Yax Balam háromdimenziós modelljének a létrehozásán is dolgoznak.
„Célunk, hogy minél közelebb hozzuk a mai emberekhez a világ egyik legrégibb civilizációjának értékeit” – idézte a közlemény Ladislav Silhánt, az expedíció egyik vezetőjét.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


rendszerváltás
- Lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke volt Antall József
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Magellán útja: Az első földkerülő expedíció kalandjai és tragédiája tegnap
- Miért fogyasztottak előszeretettel hódokat őseink? tegnap
- 20 érdekesség a berlini falról tegnap
- Skinheadek Magyarországon a levéltári források tükrében tegnap
- A neandervölgyi és a modern ember kulturálisan is „keveredtek” tegnap
- Szemétlerakóból lett Róma egyik dombja a Monte Tesraccio tegnap
- A 30 000 éves keselyű: a vulkáni hamuban megőrzött fosszília tegnap
- Családfőként és politikusként is helyt állt Szilágyi Erzsébet tegnap