Örök rejtély, pontosan hogyan váltak köddé Anglia első tengerentúli telepesei
2023. július 10. 18:11 Múlt-kor
Korábban
Feltételezett túlélők
Mindennek azonban alapvetően ellentmond az, hogy White nem talált olyan nyomokat, amelyek arra utaltak volna, hogy Roanoke-t erőszakkal elfoglalták volna.
A legvalószínűbb feltételezések abból indulnak ki, hogy a telepesek valamelyik indián törzs védelmébe húzódtak, és ott élték túl a rájuk váró éveket.
A Zúñiga-térkép alapján, amely a nevét az angliai spanyol nagykövetről nyerte, és egy jamestowni telepes, Francis Nelson rajzolta 1607 körül, feltüntet négy ruhába öltözött embert „roonock”-ból.
Secota (vagy Secoton) indián falu ábrázolása
Olyan híradásokról is beszámoltak a későbbi telepesek, amelyekben szőke hajú, vagy éppen szürke szemű indiánokat láttak, akik alighanem az európaiaktól nyerték el ezeket a jellegzetességeket. A Croatoan szigetén (ma Hatteras-sziget) élő indiánok azt tartották magukról, hogy az őseik fehér emberek voltak.
William Strachey indián településeken látott kétszintes kőépületeket, amelyekről feltételezte, hogy a roanoke-iak tudását tükrözhették.
A fenti források és híradások miatt is népszerű teória Roanoke sorsával kapcsolatban az, hogy a telepesek egy közeli indián csoport védelme alá húzódtak, ám a helyi törzsek hatalmi harcában a vesztesek oldalára kerültek, így a férfiak vélhetően áldozatul estek a háborúnak. A nők és a gyermekek pedig alighanem valamelyik indián törzs fogságában élték le az életüket.
Hogy melyik elmélet jár legközelebb a valósághoz, azt alighanem képtelenség megmondani ennyi év távlatából. Amíg további bizonyítékok nem kerülnek elő, addig Virginia Dare-nek és társainak a sorsa rejtély marad.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap