Örök rejtély, pontosan hogyan váltak köddé Anglia első tengerentúli telepesei
2023. július 10. 18:11 Múlt-kor
Korábban
Erőszakos vég?
Bármilyen különösen hangzik is mai szemmel, bármiféle vizsgálat vagy expedíció az eltűnt kolónia felkutatására csak évekkel később indult. Ez részben magyarázható azzal, hogy Walter Raleigh számos vasat tartott a tűzben, és a befolyása ebben az időben csökkent.
1602-ben mégis egy hajót küldött Samuel Mace vezetésével, és el is jutott a helyszín közelébe, ám az expedíció költségeit fedezendő, inkább szasszafrász babérfát kezdtek el gyűjteni.
1603-ban Angliába visszatérőben egy másik hajó, a The Concord kikötött Roanoke közelében, hogy utánanézzen a roanoke-iaknak. A partraszállást követően azonban összeütközésbe kerültek a helyi indiánokkal, és a kapitányukat, Bartholomew Gilbertet megölték. A telepesek megtalálására tett erőfeszítések ezzel véget értek.
Egy angol telepes erőszakos halálának ábrázolása
Nem kizárt, hogy Roanoke sorsa erőszakos véget ért, mert az elpusztításában érdekeltek voltak a spanyolok és a helyi indiánok is. A spanyolokat zavarta, hogy az angolok kalózkodással csapolják meg a karibi szigetvilágban lévő gyarmataikat, azt pedig végképp nem akarták, hogy Roanoke révén egy állandó bázisa létesüljön ezeknek a támadásoknak.
A közelben létesült francia erődöket is megsemmisítették, ráadásul ebben az időben a két ország hivatalosan is hadban állt egymással. Tudtak Raleigh vállalkozásáról is, ám a spanyol támadás elméletének ellentmond az a tény, hogy a fennmaradt iratok szerint még 1600-ban is azt keresték, merre lehet Roanoke.
A telepesek másik végzetének kétségtelenül az indiánok bizonyulhattak, és amint azt a fentebbi példák mutatják, az őslakosok és az angolok között megvolt az ok a háborúskodásra. Ezt a verziót támasztaná alá John Smith 1609-es beszámolója is, aki a később alapított Jamestown élén állt, a póheten indiánok főnőkétől megtudta, hogy a roanoke-i telepeseket lemészárolták, mivel a vele ellenséges chesepian törzzsel együtt éltek.
Hasonló értesülést osztott meg William Strachey, aki szintén Jamestownban élt, amely szerint a telepesek a póheten indiánok között éltek mintegy húsz évig, utána azonban lemészárolták őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap