Oldjon meg Ön is középkori matekpéldákat
2016. január 22. 13:04
A 12. században egy Sevilla-i János nevű tudós által készített Liber mahameleth a középkor egyik legmonumentálisabb, matematikáról szóló könyve. A keresztény zsidóként Al-Andaluszban, vagyis az Ibériai-félsziget arabok által meghódított területein élő szakember latinul írta a könyv 23 fejezetét, amelynek nagy része az arab matematikai tudáson alapult. A különböző számtani elméletek, a szorzás és az osztás alapvető és bonyolultabb módszerei mellett a több mint nyolc évszázad után először angolra lefordított Liber mahameleth a mindennapokban vagy éppen az üzleti életben felmerülő problémákra is választ kínál: miként kell a nyereséget kiszámolni és megosztani, a munkások bérét meghatározni, illetve az eladási és beszerzési árakat megállapítani. Íme néhány matematikai probléma és megoldás, amely ma inkább egy gimnazista matekdolgozatra hasonlít, azonban ennek tudása a korszakban égetően fontos kérdésnek számított, és akinek birtokában állt e számtani képesség, akár előnyre is szert tehetett a vetélytársaival szemben.
Korábban
Matekpéldák a 12. századból
1. „Egy városba egy hírnököt menesztettek, aki naponta 20 mérföldet képes megtenni. Öt nappal később utána küldtek egy újabb hírnököt, aki napi 30 mérföldet képes menetelni. Hány napja menetel az első küldönc, amikor a második utoléri?”
2. „Egy hírnököt küldtek egyik városból egy négyszáz mérfölddel távolabbi városba, az említett ember naponta 20 mérföldes utat képes megtenni. Egy másik küldönc 15 nappal később indul el ugyanabban az irányba, ő azonban gyorsabban megy, így egy időben lépik át a távoli város kapuját. Hány mérföldet képes megtenni a második hírnök egy nap alatt?”
3. „Egy nap alatt egy kígyó az üregéből a hossza harmadával bújik elő, míg a hossza negyedével mindennap visszacsúszik. Hány napig tart, amíg az állat teljesen előbújik?”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap