Nem lehet II. Vilmos császár ükunokájáé a Hohenzollernek Rajna-menti kastélya
2019. június 26. 12:50 MTI
Elvesztette kedden a koblenzi tartományi bíróságon a családja Rajna menti várának (Burg Rheinfels) visszaszerzéséért indított perét a Hohenzollern-família feje, György Frigyes porosz herceg, az utolsó német császár ükunokája.
Korábban
A vállalkozóként tevékenykedő 43 éves nemes üzleti hasznosításra kívánta megszerezni az épületegyüttest, amelynek egyik része romos, másik részében pedig négycsillagos kastélyszálló működik.
A 13. században épült erődítmény - amelynek nagy részét a 18. század végén francia csapatok felrobbantották - a 19. században került a Hohenzollern-házhoz. A császárságnak az első világháború végén bekövetkezett bukása révén a közeli Sankt Goar város vehette tulajdonába, azzal a feltétellel, hogy nem adja el és megőrzi kulturális emlékként.
A városi önkormányzat az épen maradt részeket 1998-ban bérbe adta a jelenlegi szállodát üzemeltető társaságnak, 99 évre. A herceg erre hivatkozva perelte be a várost, a kastélyszálló üzemeltetőjét és Rajna-vidék-Pfalz tartományt.
Értelmezése szerint a bérleti szerződés - amelyet a felek egyetértésével újabb 99 évre meg lehet hosszabbítani - lényegében a Burg Rheinfels elidegenítését jelenti, ami ellentétes a Sankt Goarral 1924-ben kötött megállapodással, ezért az ingatlan tulajdonjoga visszaszáll az eredeti tulajdonosra, a Hohenzollern-családra.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
A bíróság ítéletében rámutatott, hogy a császárság bukása után a Hohenzollern-vagyon állami kezelősége nem a családi magánvagyon, hanem az úgynevezett csatolt különvagyon kategóriájába sorolta a várkastélyt.
Ezért nem is a családra, hanem az állami vagyonkezelő jogutódjára, Rajna-vidék-Pfalz tartományra szállna az ingatlan tulajdonjoga, ha esetleg bebizonyosodna, hogy a bérleti szerződés valóban ellentétes az 1924-es megállapodással - indokolta a hercegi kereset elutasítását a koblenzi bíróság.
A döntés nem jogerős. A felperes még nem döntötte el, hogy fellebbez-e. A tartományi kormány kulturális minisztere és Sankt Goar polgármestere, Konrad Wolf és Horst Vogt helyi hírportálok beszámolói szerint üdvözölte az ítéletet.
Az önkormányzat, a tartományi kormány és a szállodát üzemeltető társaság eurómilliókat ölt a vár fejlesztésébe, a Hohenzollernek "rablóhadjárata" pedig nem vezetett sikerre, legalábbis egyelőre - fogalmazott Horst Vogt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek / 10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században](/ih0Ax/label/.cut-640x400/771.jpg)
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap