Kaiserdämmerung – az utolsó német császárné leveleiből tárul fel a német monarchia alkonya
2018. augusztus 8. 13:53 MTI
Auguszta Viktória német császárné és porosz királyné levelezéséből A császárság alkonya (Kaiserdämmerung) című tárlat részeként nyílt kiállítás a Potsdam-Sanssouciban lévő Új Palotában (Neues Palais).
Korábban
Az utóbbi években felújított palotában a német császárság utolsó éveit feldolgozó tárlatra készülve megpróbálták kíméletesen, az emlékművek megóvásáról szóló szabályok betartásával felnyitni Auguszta Viktória ékszerek tárolására használt trezorját, amelynek elveszett a kulcsa.
A művelet nem sikerült, de endoszkópos vizsgálattal megállapították, hogy a széf üres. Sikerült viszont megnyitni egy szintén lezárt fiókot a trezor felett, ahonnan két kis láda került elő, bennük nagyjából ezer levéllel.
A ládák valószínűleg 130 éve kerültek a fiókba, amikor Auguszta Viktória és férje, II. Vilmos császár a berlini kastélyukból a potsdami Új Palotába költözött. Minden bizonnyal megfeledkeztek a levelekről, így amikor 100 éve, az uralkodói tisztség elveszítése után hollandiai száműzetésükbe vonultak, a gyűjtemény a fiókban maradt, és érintetlenül vészelte át a huszadik század viszontagságait.
A ládák Auguszta Viktória 1883 és 1889 közötti magánjellegű leveleit tartalmazzák. Ebben az időszakban Auguszta Viktória schleswig-holsteini hercegnő, illetve Vilmos porosz herceg felesége volt, majd amikor férje 1888-ban trónra került, császárnévá és porosz királynévá emelkedett.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A levelek feldolgozása még nem ért véget, de már most bízvást mondható, hogy a lelet szenzációs, és új fényt vethet az utolsó német császárnéra és korára - áll a kiállítás rendezője, a porosz kastélyok és Berlin-brandenburgi kertek alapítványa kedden ismertetett közleményében.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)