Ne csak együnk, igyunk is!

Hosszú, fehér libacsont

November 11-én már le lehetett vágni a libát. Úgy tartották, „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Kalendáriumi regula: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”

Márton egy, a szőlővédő szentek sorában. Egy történet szerint csodatévő szőlőtőkét ültetett Tours városába, melynek püspöke volt. Egy másik legenda szerint Krisztushoz hasonlóan a vizet borrá tudta változtatni. A sírjáról gyűjtött vízcseppeket borba téve, borszaporító tulajdonsággal ruházták fel. A “Nagypoharú Szent Márton” kifejezés gyógyító célú borivásokra utalt. A nagy mennyiségű bor tárolásához sok hordóra volt szükség Hegyalján. A bor eladása hordóval együtt történt, ezért csak azt a hordót tudták újratölteni, amiből a szőlőtulajdonosok a következő szüretre elfogyasztották a bort.

A magyar nyelv háromféle elnevezést is használ a faedényeket készítő mesterek megnevezésére: bodnár (Észak-Magyarországon), kádár (újkori magyar nyelvben) és pintér (Dunántúlon). Ezeken kívül nevezték még őket hordókötőnek, valamint Hegyalján borkötőnek is, de leginkább a bodnár, és újabban a kádár használatos. A hivatásos mestereken kívül kontárok és falusi jobbágyok is végezték ezt a munkát, ők azonban csak kisebb méretű hordókat készítettek.

Bodnár valamennyi hegyaljai településen dolgozott. A XVII. század közepén a műhelyek száma 35 körülire tehető, ahol a mesterek mellett legények dolgoztak. A bodnároknak bár fontos szerepük volt, mégsem tartoztak a magas jövedelmű iparosok közé. A vármegyei limitációk minden bodnárok által készített edény árát pontosan meghatározták. Az 1626. évi árszabásban 21-nek szabták meg az árát, két év múlva ez az edényszám 24 lett, majd nem emelkedett tovább.

A borhoz kapcsolódó faedények közül a legnagyobb jelentősége a hordónak van, hiszen ezekben tárolják az éves termést. A többi edény vagy csak egy évben egyszer kerül használatba, vagy egy-kettő elég belőle a pincében. Fából készült hordókat az i.e. 1. évezred második felében a rómaiak készítettek először bor tárolására (elődeik még égetett agyagtartályokat használtak e célra). A hordókat a XVIII. század végéig tölgyfából készítették, mert ebben érlelődik legzamatosabbra a bor.

1. Hosszú, fehér libacsont
2. A göncihordó és az átalag

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek

• A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
• Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
• Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
• A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
• A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
• Valóban nem ittak vizet a középkorban?
• Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
• Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
• Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?