Mindennapi frissítő a Közel-Keletről
2018. május 25. 19:45 Múlt-kor
Korábban
A kávé visszatérése
IV. Murád kőkemény fellépését az utódai nem követték. A szultán tiltását ugyan az motiválta, hogy a kávéházak erkölcsi értelemben véve egyfajta bűnbarlanggá váltak, hiszen a kábítószer fogyasztás vagy a szerencsejátékok szintén a kávéházak sajátosságaivá váltak az Oszmán Birodalomban. Azt azonban a kérdésben egyébként megosztott vallási vezetők is belátták, hogy önmagában a kávé fogyasztása nem okoz semmilyen károsodást. Bár sokáig azt állították, hogy a túlzott kávéivás melankóliát, álmatlanságot, aranyeret és leprát okoz, valamint csökkenti a vágyat, arra már a 17. században is rájöttek, hogy ezek nem igazak.
A döntő érv végül nem is vallási, hanem inkább gazdasági oldalról érkezett. A súlyos anyagi zavarokkal küzdő Oszmán Birodalomnak ugyanis minden egyes aranyra szüksége volt ahhoz, hogy a növekvő terheit viselni tudja, a kávéra és az alkoholra kivetett vámok pedig segítettek a költségvetés állapotán. A vallási és politikai tiltásokat így szép lassan a közszereplők érdektelensége folytán, egyszerűen figyelmen kívül hagyták, a kávé pedig velencei közvetítéssel immár szabadon terjedhetett el egész Európában, majd szerte a világon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05