Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini

„Az egyik gránát felrobbant a lövészárokban, ahol legalább húsz bajtársam tartózkodott. Mindenkit beborított a por és a füst, egyesek testét szétszaggatta a szétrepülő acél. Négyen meghaltak. Többen halálosan megsebesültek.” A későbbi olasz diktátor, Benito Mussolini, így emlékezett vissza sebesülésének körülményeire. A lövészárokban 1917. február 22-én felrobbanó gránát őt is megsebesítette, azonban szerencséje volt, mert túlélte az incidenst. Mussolini a jövőben is Fortuna kegyeltje maradt, a húszas években számtalanszor került életveszélyes helyzetbe.

Lelkes szocialistából elhivatott nacionalista

A Forlì városa közelében fekvő Predappio faluban, 1883-ban született Benito Mussolini igazi baloldali forradalmi légkörben nőtt fel.

A szocialista eszmékért rajongó kovácsmester édesapja ugyanis gyakorta látott vendégül anarchista marxistákat otthonában. Így nem csoda, hogy fia a Habsburg Miksa császárt kivégeztető mexikói forradalmár, Benito Juárez után kapta keresztnevét.

A baloldali érzelmű, forradalmi hevülettel fűtött Mussolini 1901-ben megszerezte a tanári diplomáját, de felforgató nézetei és nőügyei miatt nem indult be pedagógusi karrierje.

Mivel részt vett a helyi munkások szervezkedésében, 1902-ben inkább Svájcba távozott és csak 1904 végén, egy általános amnesztia kihirdetését követően tért vissza Olaszországba.

1909-ben az Olasz Szocialista Párt megbízta Mussolinit az akkor még az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Trento város munkásmozgalmi lapjának szerkesztésével.

Mussolini kezében a lap felvirágzott, de annak tartalma túlságosan felforgatónak bizonyult, ugyanis a Monarchia nyomozói 1909-ben letartóztatták az olasz főszerkesztőt.

Mussolini a börtönben éhségsztrájkba kezdett. Az osztrákok nem akarták tovább bonyolítani az ügyet, így a renitens újságírót nemes egyszerűséggel Olaszországba toloncolták.

A szocialista mozgalom hősének kikiáltott Mussolini ezt követően újabb megbízatást kapott a pártjától: átvette az Avanti! című pártlap vezetését, majd a párt felső köreinek is a tagja lett.

A felívelő baloldali karriernek 1914-ben, a háború kitörésével vége szakadt. Mussolini a jobboldali, nemzeti ideológiák felé kacsintott, ezzel egyidejűleg Olaszország hadba lépésével, 1915 májusában katonai szolgálatra jelentkezett.

27 műtét érzéstelenítő nélkül

Mussolini az Alpok gerincvonulatain az osztrák–olasz határ mentén harcolt Olaszországért. „A hegyvidéki lövészárkokban eltöltött néhány hónap életem legkeményebb próbatétele volt” – írta önéletrajzi visszaemlékezéseiben.

„Mennyit szenvedtünk az első hónapokban a hidegtől, az esőtől, a sártól és az éhségtől! De a körülmények nem tudták lelohasztani a lelkesedésemet és meggyőződésemben sem ingattak meg, hogy mindezek a háború elkerülhetetlen részei.”

A lelkes Mussolinit képzettségéből adódóan írnoki, titkársági feladatokra osztották volna be, de ő mereven elutasította az iroda biztonságát nyújtó szolgálatot és veszélyes felderítő küldetésekre jelentkezett.

A hazafias lelkesedést felettesei hamarosan egy előléptetéssel jutalmazták: tizedes lett Mussoliniból, aki az 1916-os évet a lövészárokban töltötte, és a harcok szünetében lapjának, a Popolo d’Italiának írt cikkeket.

A harc és az írás menete azonban egy felrobbanó aknagránát következtében 1917. február 22-én megszakadt. A lövészárokban bekövetkezett detonációban négyen meghaltak és sokan megsebesültek.

A sérültek között ott volt Mussolini is, aki a következő hat hónapot kórházban töltötte, ahol 44 repeszdarabot operáltak ki a testéből.

Visszaemlékezése szerint 27 műtétet végeztek rajta és a beavatkozások során az orvosok nem alkalmaztak fájdalomcsillapítót, így irtózatos fájdalmak gyötörték.

Az egykori szocialista forradalmárnak még egy kórházbombázást is át kellett élnie, amelyre később így emlékezett vissza:

„Az összes sebesültet elszállították egy távolabbi menedékhelyre, de az én állapotom ezt nem tette lehetővé. Mivel nem tudtam talpra állni, ezért napokig az ellenséges tűz alatt álló kórház romjai között feküdtem. Teljesen védtelen voltam.”

Miután felépült és eldobta a mankóit, Mussolini nem tért vissza a frontra, hanem puska helyett tollat ragadott és cikkeivel próbálta fenntartani a hazafias lelkesedést.

Orrot súroló golyó, lepattanó kézigránát

A háború befejeztével Mussolini végleg szakított a szocialistákkal és az általa vezetett szélsőjobboldali fasiszta mozgalom élére állva 1922-ben megszerezte a hatalmat Itáliában.

Az újságíró-politikusból egy csapásra egy egész nép vezére (Il Duce) lett.

Hatalomra jutását azonban nem mindenki ünnepelte. Egyesek olyannyira kártékonyan ítélték meg politikai működését, a tekintélyuralmi rendszer kiépítését és az olasz társadalmi átalakulásokat, hogy merénylet útján akarták eltávolítani a Ducét a hatalomból.

1926 áprilisában egy ír–angol származású hölgy, bizonyos Violet Gibson lőtt rá Mussolinire, aki hihetetlen módon túlélte az incidenst. A golyó csupán az olasz diktátor orrát súrolta.

Ugyanezen év szeptemberében egy anarchista antifasiszta, Gino Lucetti gránátot hajított a Rómában parádézó Duce kocsijára, ám a gránát lepattant a jármű szélvédőjéről és a járdán robbant.

Az autó úgy látszik, valamiért vonzotta a merénylőket, mert októberben újra rálőttek a nyitott kocsiban Bologna városába látogató olasz vezetőre.

Mussolini itt sem sérült meg, de a feldühödött tömeg meglincselt egy 15 éves fiút, akinek valószínűleg semmi köze nem volt a Duce ellen irányuló merényletkísérlethez.

Az 1931-es év is sűrű esztendő volt, bár itt már nem forgott közvetlen életveszélyben az olasz diktátor, mert a két anarchistát, az amerikai Michele Schirrut, majd az olasz Angelo Sbardellottót még azelőtt elfogták, hogy azok akcióba léphettek volna.

A Duce szerencsecsillaga végül a második világháború végén, 1945 áprilisában áldozott le.

A menekülő Mussolinit a partizánok a Comói-tó melletti Dongóban elfogták és szeretőjével, Clara Petaccival együtt kivégezték. Az egykori vezér holttestét Milánóban egy benzinkút tetőszerkezetére akasztották.