Máig rejtély, pontosan miként vált köddé Anglia első tengerentúli kolóniája
2021. június 25. 08:45 Múlt-kor
Korábban
Feltételezett túlélők
Mindennek azonban alapvetően ellentmond az, hogy White nem talált olyan nyomokat, amelyek arra utaltak volna, hogy Roanoke-t erőszakkal elfoglalták volna. A legvalószínűbb feltételezések abból indulnak ki, hogy a telepesek valamelyik indián törzs védelmébe húzódtak, és ott élték túl a rájuk váró éveket.
A Zúñiga-térkép alapján, amely a nevét az angliai spanyol nagykövetről nyerte, és egy jamestowni telepes, Francis Nelson rajzolta 1607 körül, feltüntet négy ruhába öltözött embert „roonock”-ból.
Olyan híradásokról is beszámoltak a későbbi telepesek, amelyekben szőke hajú, vagy éppen szürke szemű indiánokat láttak, akik alighanem az európaiaktól nyerték el ezeket a jellegzetességeket. A Croatoan szigetén (ma Hatteras-sziget) élő indiánok azt tartották magukról, hogy az őseik fehér emberek voltak. William Strachey indián településeken látott kétszintes kőépületeket, amelyekről feltételezte, hogy a roanoke-iak tudását tükrözhették.
A fenti források és híradások miatt is népszerű teória Roanoke sorsával kapcsolatban az, hogy a telepesek egy közeli indián csoport védelme alá húzódtak, ám a helyi törzsek hatalmi harcában a vesztesek oldalára kerültek, így a férfiak vélhetően áldozatul estek a háborúnak. A nők és a gyermekek pedig alighanem valamelyik indián törzs fogságában élték le az életüket.
Hogy melyik elmélet jár legközelebb a valósághoz, azt alighanem képtelenség megmondani ennyi év távlatából. Amíg további bizonyítékok nem kerülnek elő, addig Virginia Dare-nek és társainak a sorsa rejtély marad.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap