Magas szintű civilizációról árulkodik a Bibliából ismert ókori Edom réztermelése
2019. szeptember 20. 19:40 MTI
Fejlett réztermelést folytattak az ókori Edom királyságában - írta izraeli régészeti kutatásokra hivatkozva a Háárec című újság honlapja csütörtökön.
Korábban
A régészeti kutatások szerint háromezer évvel ezelőtt az ókori Edom jól szervezett királyság volt, melyben jelentős és fejlett réztermelés folyt. Mindez egybevág a Bibliának az egyik "ősellenségről", az edomitákról szóló leírásával.
Amerikai, izraeli és jordán régészek szerint a Teremtés könyvével összhangban, az izraeli törzsek megjelenése előtt, az eddig gondoltnál jóval hamarabb vált stabil hatalommá a korábban nomád edomiták országa.
Az Arava-sivatag különböző részein már évszázadokkal korábban is folyt fémtermelés, ami azonban három évezrede az egész régióban egyszerre ugrásszerű fejlődésen esett át. Mindez annak a jele, hogy erős, központosított állam felügyelte az egymástól távoli helyeken folytatott réztermelést.
Az i.e. 10. században technológiai "ugrást" hajtottak végre az i. e. 13. század óta folytatott réztermelésben - derül ki a Tel-avivi Egyetem (TAU) és a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i intézményének közös kutatásából, amelynek során a korabeli rézipart és a Holt-tenger közelében lévő Arava térség egykori hulladékait tanulmányozták, és amelynek eredményeit a PLOS ONE című tudományos lapban tettek közzé.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Az izraeli Timna-völgy ókori rézbányáinál és olvasztóinál végzett vizsgálat a tudósok szerint cáfolja azt a korábbi vélekedést, hogy az edomita királyság csak a törzsek gyenge szövetsége lett volna.
A rézhulladéknak az i.e. 10. században megfigyelt csökkenéséből, a réz előállításának hatékonyabbá válásából az edomita királyság fejlődésére vonatkozó következtetést vontak le.
"Vannak régészek, akik szerint a térségben ebben az időszakban csak ideiglenesen, alkalmilag réztermelést végző törzsek laza együttese élt, de a mi megállapításaink ennek ellentmondanak, és összhangban állnak a Biblia történeteivel. Szerintünk itt egy centralizált és hierarchikus királyság állt, amely csakis az ősi, bibliai Edom lehetett" - állítják a kutatók.
A réztermelés hirtelen fejlődését az i. e. 943-922 között uralkodó I. Sesonk egyiptomi fáraó katonai hadjáratának köszönhették, amely lökést adott mind a kitermelés technológiai fejlődésének, mind a rézkereskedelemnek.
"A réztermelés az ősi idők hi-tech technológiája volt, amelynek módszerei és hatékonysága változott az idők során, tükrözve a társadalmi folyamatokat " - hangsúlyozták a tudósok.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)