Legenda és valóság – hét „végzet asszonya” a világtörténelemből
2018. július 19. 09:59 Múlt-kor
Korábban
Marie Antoinette érzéketlensége
A legenda: Franciaország 1793-ban kivégzett királynéja már gyerekkorában szórakozni vágyó kislány volt, mindezt azonban akkoriban még feledtette kedvessége és bája. Anyja, Mária Terézia osztrák uralkodó az osztrák-francia kibékülés jegyében nyélbe ütötte, hogy lánya a francia trónörökös, a későbbi XVI. Lajos felesége legyen. 1774-ben meghalt XV. Lajos, az új király megkoronázására Rheimsben került sor. Párizsban akkoriban épp éhínség dúlt, a hagyomány szerint ekkor hagyták el a királynévá lett Marie Antoinette száját a hírhedt szavak: "Ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot".
A mítoszoszlatás. Való igaz, hogy Marie Antoinette-et a forradalom kirobbanásakor nem szerették túl sokan Franciaországban, többnyire csak „osztrák szajha” néven emlegették. Sokat költekezett: kártyázott, mulatott, szórta a pénzt a divatos ruhákra és ékszerekre. Olyat azonban, amivel megvádolták, nem mondott. Részvéttel szemlélte a nép helyzetét, és nagyon is jól tudta, hogy a kalács drágább a kenyérnél. Valószínűleg egy régebbi szállóigét tulajdonítottak neki ellenségei, akik így akarhatták még érzéketlenebbnek beállítani. Politikával amúgy nem sokat foglalkozott: nem értett hozzá és nem is érdekelte. Mégis elsodorta a forradalom: 1793 októberében, fél évvel férje után halálra ítélték és kivégezték.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Ókor
- Római kori úszómedencét tártak fel a törökországi Tralleiszben
- Salamon templomának pusztulásából származó fagerendákat találtak Jeruzsálemben
- A szkíták korát mutatja be a kecskeméti Cifrapalota új tárlata
- Az aranymaszkok hálózata kapcsolta össze a balkáni közösségeket
- Máig nem sikerült teljesen megfejteni az etruszkok titokzatos naptárát
- Újbirodalmi sziklasírokat tártak fel a szakkarai nekropoliszban
- Marcus Aurelius korabeli római katonai tábort találtak Nagysuránynál
- Életerős lovakat áldoztak fel temetéseiken a szkíták
- Elszenesedett faanyagok vizsgálatával datáltak egy mükénéi palotát
- Izrael örökségrombolással vádolta a Hezbollahot és a Palesztin Hatóságot tegnap
- Középkori gyermeksír védelmezte Ávilát tegnap
- Újra láthatóvá válhat a toszkánai víztározó mélyére süllyesztett középkori falu tegnap
- Adománygyűjtés segíti Máré várának helyreállítását tegnap
- Bronzkori kardot emeltek ki Devon partjainál a tengerből tegnap
- Visszaszolgáltatják a Rapa Nui őslakosok 19. századi maradványait tegnap
- Római kori úszómedencét tártak fel a törökországi Tralleiszben tegnap
- Tizenötmillió digitalizált oldallal bővült az Országos Széchényi Könyvtár tegnap




















