Látogatási lehetőség Mindszenty bíboros börtönében
2023. október 16. 11:20
Ezen a héten csütörtökön és pénteken vezetett sétán vehetnek részt az érdeklődők az egykori Conti utcai ÁVO-s börtönben a Mindszenty Alapítvány szervezésében.

Forrás: Orbán Gellért
Korábban
„Az én fegyházam”
Október 19-én és 20-án vezetett séták keretében léphetünk be a volt Conti (ma: Tolnai Lajos) utcai ÁVO-s börtönbe, ahol Mindszenty József bíboros fegyházbüntetésének leghosszabb szakaszát töltötte 1949-1954 között, és cellája ablakából szemtanúja volt Rajk Lászlóék kivégzésének.
Forrás: MMAL
A börtön 20. századot átívelő története alatt falai között raboskodott a nyilas időkben Szenes Hanna, a háború után az orosz katonai bíróság vértanúvá lett szerzetesek, fiatalok felett ítélkezett, a Rákosi-érában Kéthly Anna is a titkos rabok közé tartozott, az 1956 utáni megtorlások során Wittner Mária itt töltötte előzetes letartóztatását.
Forrás: MMAL
A séták során az ő történeteiket is felidézzük a 1940-1950-es évek börtönatmoszféráját hitelesen őrző helyszínen.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött:
https://www.mindszentyalapitvany.hu/alapitvany/kiallitasok/conti-az-en-fegyhazam/regisztracio
A csoportok létszáma korlátozott, a helyszín nem akadálymentesített.
Bővebb információ a szervezőknél:
Magyarországi Mindszenty Alapítvány
email: [email protected]
telefon: +36-1-445-1548
https://www.mindszentyalapitvany.hu/alapitvany/kiallitasok/conti-az-en-fegyhazam
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Női ejtőernyős és magyar távírász is volt a „néma láthatatlanok” között 20:20
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap