Két és fél év a jeges pokolban: 81 éve ért véget Leningrád ostroma
2025. január 27. 19:05 Múlt-kor
Korábban
Holtak városa
Az „élet útján” szállított rakomány persze nem menthette meg minden leningrádi életét. Oroszország egykori csillogó fővárosa az éhség, a nyomor és az életben maradási kényszer által felszínre törő barbár ösztönök „fellegvára” lett.
A leningrádi lóállomány drámai mértékben megcsappant, és a galambok, valamint a sirályok is eltűntek a közterekről. Többségük fazékban végezte, csakúgy, mint a kutyák és a macskák. A házi kedvencekből a túlélést biztosító eledel lett.
Idős nő húzza szánon az éhségtől legyengült rokonát az ostrom idején
Felütötte a fejét a kannibalizmus. A feketepiacon megjelent az emberhús. Az éhség olykor egészen elképzelhetetlen tettekre sarkallta a lakosokat. Egy nő például haldokló férje lábából vágott le darabokat, hogy gyerekeinek és saját magának legyen mit ennie.
Az NKVD aktái több mint 2000, a blokád alatt kannibalizmus miatt bebörtönzött személyről számolnak be.
Szerte a városban halottak hevertek. A bevezetőben már idézett, a későbbiekben az USA-ba vándorolt Jelena Szkrjabina a következőképpen számolt be a látványról: „Amikor reggel kilépsz a lakásod ajtaján, holttestekbe botlasz. Mindenhol ott vannak: az utcákon, az udvarokon. (…) Senki sem szállítja el őket.”
A temetőkben és azok környékén újságpapírba csomagolták a holttesteket, mivel koporsót szerezni szinte lehetetlen volt. Előfordult, hogy robbantással alakították ki a tömegsírokat a befagyott földben.
Az éhező lakosok pedig gyakran eldugták a holttesteket, hogy élelmiszerjegyüket továbbra is felhasználhassák.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Izrael örökségrombolással vádolta a Hezbollahot és a Palesztin Hatóságot 19:56
- Középkori gyermeksír védelmezte Ávilát 18:56
- Újra láthatóvá válhat a toszkánai víztározó mélyére süllyesztett középkori falu 17:24
- Adománygyűjtés segíti Máré várának helyreállítását 16:39
- Bronzkori kardot emeltek ki Devon partjainál a tengerből 16:01
- Visszaszolgáltatják a Rapa Nui őslakosok 19. századi maradványait 14:56
- Római kori úszómedencét tártak fel a törökországi Tralleiszben 13:45
- Tizenötmillió digitalizált oldallal bővült az Országos Széchényi Könyvtár 13:06




















