Hét halálos divattrend a történelemben
2022. április 23. 12:50 Kulcsár Ádám
Korábban
Fullasztó fűző
A fűző évszázadokon át népszerű volt a nők, de még a férfiak körében is. A szebbik nem tagjainál az alak kiemelésére, a férfiaknál pedig a tartás tökéletesítésére, és nem utolsósorban a pocak elrejtésére szolgált. Minden korban más és más volt a fűződivat, de különféle alkalmakkor vagy időszakokban, például terhesség idején, lovagláskor, utazáshoz vagy bálokon is eltérő fűzőt viseltek.
A kortársak által hasznosnak és kifejezetten nőiesnek tartott, ám rendkívül ellentmondásos ruhadarab népszerűsége a XIX. században érte el a tetőpontját, habár nem kevés kellemetlen mellékhatása adódhatott. Korlátozta például a szabad mozgást, emésztési zavart, légzési nehézségekből fakadó ájulásokat, székrekedést okozott, sőt még a belső vérzést és a szervek károsodását is előidézhette.
Az „elnyomás” szimbólumává váló fűzők ellen ágáló feministák szerint gerincferdülést is okozhatott, ráadásul az első időkben halcsontokkal, később acéllal merevített fűző olykor felhorzsolta a nők bőrét, és a sebek gyakran végzetesen elfertőződtek.
A derékméretet akár negyven centiméteresre is összeszoríthatta a homokóra vagy darázsderék elérését szolgáló fűző, ami a mai 90-60-90-es női ideáltól igen messze állt. Egyes tanulmányok szerint a ruhakiegészítő miatt 15-35 kilogrammnyi nyomás nehezedett a törzsre, a tüdőkapacitás pedig a légzőszerv alsó lebenyeinek összeszorulása miatt jelentősen csökkenhetett.
Már a fénykorszakában heves vitákat gerjesztett az orvosok között is a fűző viselése és annak egészségkárosító hatása. Számos pletyka keringett halálos mivoltáról, a szóbeszédek szerint a túlontúl szorosra húzott fűző miatt 1859-ben egy fiatal lánynak a bordái átszúrták a máját, míg 1903-ban egy 42 éves asszony halt meg annak következtében, hogy a fűzője hirtelen elpattant, és az acéltartók belefúródtak a szívébe.
Meg kell említenünk azokat a történészeket is, akik szerint a rendeltetésszerűen használt fűzőkkel kapcsolatos, halált emlegető negatívumok csupán mítoszok, és a hosszú távú egészségkárosító hatásai olyan, XVIII–XIX. században élt orvosok szakvéleményén alapulnak, akiknek értekezéseit egytől egyig megcáfolta a modern orvostudomány.
Bár a ruhadarab még ma sem kopott ki teljesen a divatból, a XX. században a melltartó elterjedése révén jelentősen visszaszorult a használata.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap