Halálának 700. évfordulója alkalmából az űrbe is eljut Dante Isteni színjátéka
2021. június 11. 16:50 MTI
A csillagok közé költözik idén ősszel Dante Isteni színjátéka: a költeményt egy titán és arany ötvözetből készült lemezre metszik és juttatják az űrbe a Dante-évforduló alkalmából.
Korábban
„Tudtuk, hogy az Isteni színjáték számos különleges kiadása fog megjelenni idén Dante halálának 700. évfordulója alkalmából és mi valami teljesen egyedivel akartunk előállni” – mondta Giorgio Amaroli, a bolognai Scripta Maneant művészeti kiadó vezetője.
A projekt részeként két nagyjából 29-szer 43 centiméteres, tangóharmonikaszerűen négybe hajtott, titán és arany ötvözetből készült lemezre – mindkettőre külön-külön – vésik fel az egész költeményt 14 200 sorban, nagyjából 32 ezer szót.
A két művet ősszel küldik fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a kazahsztáni bajkonuri űrrepülőtérről egy Szojuz-misszióval. Az egyiket kiengedik az űrbe, a másikat aláírják az űrhajósok és visszaküldik a Földre 2022-ben.
Az utóbbiról készülő fakszimile bekerül az Isteni színjáték mindössze 700 példányban megjelenő, kivételesen nagy formátumú nyomtatott kiadásába.

„A Szojuz-misszió szakemberei mondták nekünk, hogy a papír nem sokáig maradna meg az űrben és a titán-arany ötvözetet javasolták” – mondta Amaroli, hozzátéve, hogy a prototípust már el is küldték Kazahsztánba ellenőrzésre.
A különleges űrszállítmány több mint 150 ezer eurójába fog kerülni a kiadónak. Az Isteni színjáték évfordulós kiadásának darabonkénti ára pedig nagyjából 6 ezer euró lesz.
A kiadótól nem állnak távol az extravagáns projektek. 2017-ben példátlan részletességű fotóalbumot adott ki a Sixtus-kápolna freskóiról. A három vaskos, 43 x 61 centiméteres kötet a Michelangelo festette mennyezet és a Perugino, Botticelli jegyezte oldalfalak 220 részletét örökítik meg a maguk valós nagyságában.
Szerte Olaszországban sokféle módon – musicalektől gálakoncerteken át nyilvános felolvasásokig és kiállításokig – emlékeznek idén a 700 éve, 1321. szeptember 13-án elhunyt Dante Alighieri költőre, „az olasz nyelv atyjára”.
Dante, aki 1265-ben született Firenzében - amelynek köznyelvét költészetében az irodalmi nyelv szintjére emelte – éveken át dolgozott száműzetésében az Isteni színjátékon.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Kegyetlenül meglakoltak II. Károly királyunk gyilkosai tegnap
- Ted Bundy az elbűvölő szörnyeteg tegnap
- Harminchárom éve kötötték meg az Európai Uniót megalapozó maastrichti szerződést tegnap
- Már első turnéja alkalmával meghódította Amerikát a Beatles tegnap
- „Lélegző” házak az ókorban? – Az antikvitás építészeti megoldásai tegnap
- Az orvoskar „mostohagyerekének” tekintették az állatorvosképzést 2025.02.06.
- Hollywood westernfilmjei után fordult a politika felé Ronald Reagan 2025.02.06.
- Évszázadokon át dacolt a történelemmel az aprócska Liechtenstein 2025.02.06.