Ezekkel a boszorkánypraktikákkal lehetett megtalálni a tolvajokat a középkorban

2018. szeptember 12. 16:25 Múlt-kor

Napjainkban a világ nagy részén továbbra is igen nagy gondot jelentenek a vagyon elleni bűncselekmények, legfőképpen a lopás. Aki teheti, igyekszik a legmodernebb eszközökkel és módszerekkel megakadályozni bekövetkeztüket, illetve biztosítani ellopott tulajdona mielőbbi előkerítését (például nyomkövető eszközökkel). A középkor emberének ilyen dolgokhoz nem volt hozzáférése, így gyakran – legfőképpen saját maga megnyugtatására – a mágiához fordult javai védelmében.

Korábban

Ha az ember a 15. századi Dániában fel akarta fedni egy tolvaj kilétét, a gyanúsított(ak)at úgynevezett „sajtpróbának” vethette alá. Ennek keretében az „agula igula agulet” szavakat írták egy darab sajtra, majd megetették a gyanúsítottal. Az ítélet ezután azonnal kimondatott: az ártatlan ember gond nélkül megette a sajtot, míg a bűnös „keserűséggel telinek” találta, fájdalmat érzett nyelve alatt, és így képtelen volt lenyelni.

A középkori szövegekben Európa-szerte előfordulnak az ehhez hasonló, sajthoz kötődő igazságszolgáltatási módszerek. Ahogy napjainkban is, az emberek egyik fő gondja tulajdonuk lopástól való védelme volt. Ha a ládák és a zárak nem bizonyultak elegendőnek, a varázsláshoz próbáltak fordulni.

Észak-Európából több tucat példa akad különféle mágikus védelmi eljárásokra, amelyek leírásai a korabeli szövegekben fennmaradtak. A gyakran igen különösnek ható módszerek tükrözik a középkori emberek lopás miatt érzett nagyfokú aggodalmát, és azt, hogyan igyekeztek természetfeletti módszerekkel biztosítani tulajdonukat, mind keresztény, mind pogány forrásokból merítve.

Az elvégezhető rituálék három kategóriába esnek: a lopás megakadályozása, az ellopott tulajdon visszaszerzése, illetve a tolvajok kézre kerítése. Némelyik igen egyszerű volt – az ember például létrehozhatott egy mai kifejezéssel élve „lopásgátló mechanizmust” otthona számára azzal, hogy a felső emelet egyik deszkájára rajzolt három keresztet. Az egyetlen csavar ebben az eljárásban az volt, hogy ezt szenteste kellett megtennie.

E varázslatok fontos eleme volt legtöbbször a feliratok készítése, illetve kifejezések felírása. Egy 14. századi, késő ódán, illetve latin nyelven írt varázslat például arra tartalmazott egy felírható kifejezést, hogy az ember megvédje haszonállatait mind a tolvajoktól, mind a farkasoktól:

„Ha nem akarod, hogy tolvajok vagy farkasok elvigyék marháidat, írd ezt a formulát azon ajtó félfájára, melyen azok kimennek: Uram, azért teremtettél lovat, sertést, ökröt, marhát és birkát, hogy az embert segítsd, hadd nőjenek teremtményeid. És védd meg állataidat a farkasok fogaitól és az ellenségek kezétől. Krisztus hajtsa őket és hozza őket vissza és, Szent Eustachius közbenjárásával, védd meg őket a farkasoktól és a tolvajoktól. Amen.”

Ha az ilyen varázsigék mégsem védtek a bűncselekménnyel szemben, más eljárásokhoz kellett folyamodni az ellopott javak megtalálásához. Egy 11. századi angol szöveg egy olyan ábra elkészítéséhez nyújt útmutatást, amelynek segítségével meghatározható az elvitt tárgyak helye:

„Ha valaki ellop tőled valamit, írd le ezt csendben, és tedd a bal cipődbe a sarkad alá, és hamarosan tudomást szerzel róla:”

A 15. századból származik egy morbidabb szertartás is, amelyhez egy halott ember sípcsontjára volt szükség:

„Vedd egy halott sípcsontját az éj sötétjében, és fontold meg a megfelelő időt és a megfelelő helyet, ahonnan valami hiányzik, és tedd az ajtó küszöbére és vágj egy gyertyát olyan hosszúra, mint a csont, és mondd: 'Elvesztettem javaimat, meg fogom újból találni őket. Krisztus öt szent sebe segíteni fog nekem.' Eztán mondj öt Miatyánkot és egy Krédót [Hiszekegy] térdepelve. Eztán mondd: ahogy a zsidók el akartak téged rejteni, uram Jézus Krisztus és ez nem történhetett meg, úgy javaim sem lesznek elrejtve az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Léteztek varázsigék a bűnelkövetők azonosítására is. Ezek egyik legelterjedtebb típusa az, amelynek segítségével a károsult megpillanthatja a tolvajt álmaiban. Az egyik kézirat így instruál:

„Ha kiraboltak, írd e karaktereket egy szűz pergamenre, tedd éjjel fejed alá, és látni fogod a tolvajt álmodban: A. m. k. m. y. e. v. S. l. ag. h. r. v. 11. a. a. bp.

Ha több lehetséges gyanúsított is volt, egy kavicsokkal végrehajtott szertartást lehetett segítségül hívni. Ennek egy 1449-es német nyelvű leírása így szól:

„Tolvajlás ellen. Írd le mindazok nevét, akikre gyanakszol, és menj olyan helyre, ahol víz folyik, és végy fel annyi kavicsot, ahány nevezett gyanúsított van. Tedd tűzbe őket, amíg vörösen nem izzanak, majd temesd őket egy olyan küszöb alá, melyen többnyire este kelnek át az emberek, amikor a nap lemegy, és hagyd ott őket három napon és három éjjelen át. Eztán vedd fel ismét a kavicsokat a földből, és végy egy tál friss vizet tiszta forrásból, tedd a köveket a tál alá és mondd ki e szavakat: 'Megbabonázlak Urunk vértanúsága által. Kereslek Urunk halála által. Megtalállak Urunk feltámadása által.' Eztán szólítsd mindegyik kavicsot a nevén, és dobd a vízbe, amíg el nem érkezel a bűnöshöz, azaz amikor a kavics serceg, mint egy darab vörösen izzó vas, amikor hideg vízbe dobják.”

A fentieken kívül több tucatnyi varázslat és babona leírása maradt fenn, amelyek segítségével megakadályozható a lopás vagy kézre keríthető a tolvaj. Némelyik viszonylag egyszerű, ám sokuk igen körülményes, és különleges tárgyak szükségeltetnek hozzájuk. Mivel a legtöbb Észak-Európából származik, nem meglepő, hogy egy részük keresztény és pogány elemeket egyesít. Habár hatékonyságuk igencsak kétségbevonható, jól szemléltetik a középkori emberek gondolatait arról, miként léphettek kapcsolatba a természetfeletti erőkkel az egyik leggyakoribb bűncselekménnyel szembeni védekezéshez.