Északi arisztokraták lendíthették fel Dél-Kína gazdaságát

Egy nagyszabású, mintegy 1500 éves birtokközpont maradványait tárták fel a régészek a kelet-kínai Szucsou közelében, amelyek új információkkal szolgálhatnak az ország déli területeinek középkori fejlődéséről. A Déli dinasztiák korából (420–589) származó épületegyüttes egykor egy előkelő család tulajdonában állhatott, és a lakóépületek mellett mezőgazdasági, kézműves és védelmi létesítményekkel is rendelkezett.

A Nyugati Csin-dinasztia (265–316) bukását követően Kína északi területeiről sokan - köztük vagyonos és magas rangú családok tagjai - költöztek délre, ahol jelentős méretű földbirtokokat hoztak létre. A korszakról beszámoló Szung su (A Szung-dinasztia könyve) című történeti munka szerint az arisztokrata családok politikai kiváltságaikat kihasználva hatalmas erdőségeket, hegyvidéki területeket és vízfolyásokat vontak ellenőrzésük alá, az ilyen birtokok tényleges felépítéséről azonban mindeddig kevés régészeti bizonyíték állt rendelkezésre.

A Csingcseng-hegy keleti lábánál feltárt lelőhely ezért különösen fontos felfedezésnek számít, mivel kézzelfogható bizonyítékot szolgáltat az írott forrásokból ismert nagybirtokrendszer működésére. A Szucsoui Régészeti Intézet munkatársai november és június között mintegy 29 ezer négyzetméternyi területet vizsgáltak át, amelynek 9095 négyzetméteres központi részén egy összetett, többféle feladatot ellátó épületegyüttes maradványait azonosították.

A kínai ri írásjegy alakjára emlékeztető vizesárokkal körülvett birtokon két udvar, egy központi csarnok, raktárhelyiségek, valamint fémművességre, földművelésre és állattartásra utaló nyomok kerültek elő. Chen Jing ásatásvezető szerint a feltárás eredményei arra utalnak, hogy az előkelő családok nem egyszerűen birtokba vették a rendelkezésükre álló természeti erőforrásokat, hanem tudatosan megszervezték és irányították a hegyvidéki területek gazdasági hasznosítását.

A régészek kőmalmokat, mozsártörőket, agyagból készült orsógombokat, valamint vasásókat és baltákat is találtak, amelyek a mindennapi mezőgazdasági munkáról és textilkészítésről tanúskodnak. A szarvasmarhák és sertések csontjai, illetve a fennmaradt patanyomok állattartásra, a vassalak és a vasérc jelenléte pedig helyi kovácsmesterségre utal. A kutatók szerint a különböző tevékenységeket valószínűleg erre felbérelt parasztok, munkások vagy a térségbe menekült emberek végezhették a birtok tulajdonosának szolgálatában.

A leletek alapján a birtok nagyrészt önellátó gazdasági egységként működhetett, amelyben a termelés, a mindennapi élet, a védelem és a vallási tevékenységek egyaránt helyet kaptak. Chen Jing úgy véli, hogy az északról érkező előkelő családok nemcsak vagyonukat, hanem szervezési tapasztalataikat, technikai ismereteiket és a földterületek, valamint a munkaerő irányításának módszereit is magukkal hozták, hozzájárulva ezzel Dél-Kína gazdasági fejlődéséhez.

A feltárás építészettörténeti szempontból is jelentős, mivel a birtok központjában egy szimmetrikusan elrendezett épületcsoport alapjai is fennmaradtak. A mintegy 249,5 négyzetméteres főcsarnokot úgy alakították ki, hogy a belső térben a lehető legkevesebb tartóoszlopra legyen szükség. A vizesárok a természetes terepviszonyokat követte, az udvarokat funkciójuk szerint különítették el, a főépületeket pedig szabályos távolságokra helyezték el egymástól.

Cheng Yi, a Szucsoui Régészeti Intézet vezetője szerint az épületalapok kivételesen jó állapota és az egyértelmű tengelyes elrendezés lehetővé teszi a korabeli építészeti elképzelések terjedésének vizsgálatát. A lelőhely így nemcsak a kínai építészettörténet kutatásához járulhat hozzá, hanem annak megértéséhez is, hogyan jutottak el bizonyos építészeti megoldások Kelet-Ázsia más területeire, ahol ezek az ismeretek később a helyi hagyományokhoz alkalmazkodva fejlődtek tovább.

A feltárás egyik legérdekesebb lelete egy vékony, halvány színű, csaknem átlátszó üvegtál, amelynek megjelenése a nyugat-ázsiai üvegművesség jellegzetességeit mutatja. Az edény anyaga és kialakítása a Földközi-tenger térségében vagy a Szászánida Perzsiában készített üvegekre emlékeztet, ami arra utalhat, hogy a birtoknak távolsági kereskedelmi kapcsolatai is voltak.

A kutatók szerint a lelet azt valószínűsíti, hogy a tengeri selyemút kereskedelmi kapcsolatai nem értek véget Kína déli kikötőiben, hanem a folyókon és csatornákon keresztül a Jangce alsó folyásának belső területeire is kiterjedhettek. A térség így nem csupán a külföldről érkező áruk fogyasztójaként, hanem a tengeri kereskedelmi útvonalak északi folytatásának fontos állomásaként is szerepet játszhatott a keleti és nyugati világ közötti áruforgalomban.

A Szucsoui Régészeti Intézet tervei szerint a lelőhelyet a közeljövőben kulturális örökségi védelem alá helyezhetik, a feltárás során előkerült tárgyakat pedig a Szucsoui Régészeti Múzeumban tartandó kiállításon mutatják majd be a nagyközönségnek.