Emberi maradványok vannak a Dísz téren talált lövedékek mellett
2014. november 25. 13:23 MTI
Két német katona földi maradványai kerültek elő kedden a budai Vár területén, a Dísz téren talált világháborús bomba és lőszerek mellett - közölte Töll László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya vezetője az MTI-vel.
A ruhamaradványok és a felszerelési tárgyak alapján állapították meg, hogy német katonák lehettek, de személyi azonosító jegyet nem találtak náluk - tette hozzá az ezredes.
Most az ilyenkor szokásos eljárásrend szerint felveszik a kapcsolatot a német hadisírgondozó szervvel, és megpróbálják a katonákat azonosítani. Majd a budaörsi német-magyar katonai temetőben méltó módon eltemetik a katonákat - mondta Töll László.
Bátyi Edina, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje korábban az MTI-vel azt közölte: kedd délelőtt a budai Vár területén építési munkálatok közben előbb nyolc Mauser gépkarabélylőszer, majd egy feltételezett tüzérségi lövedék került elő a Dísz téren. Az azonosítás idejére a teret lezárták, 17 lakóépületet kiürítettek. Az intézkedés hatvan embert érintett.
A honvédség tűzszerészei egy 100 kilogrammos orosz romboló bombát azonosítottak éles gyújtószerkezettel. A detonátort kiszerelték, a bombát központi gyűjtőhelyre szállítják - mondta az altiszt.
Cikkünk folyamatosan frissül
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap