2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

Egy fiatal amerikai diák 1968-as fényképeiből nyílt kiállítás Prágában

2018. augusztus 24. 16:33 MTI

Paul Goldsmith, az egykori amerikai diák által 1968. augusztus 21-én és 22-én Prágában készített fényképekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a cseh főváros központjában lévő Jungman téren szerdán megnyílt köztéri kiállításon.

Prága 1968

Az akkor 19 éves amerikai diák augusztus 20-án érkezett Prágába, amely világkörüli útjának egyik állomása volt. Saját szavai szerint eredetileg a város nevezetességeivel akart megismerkedni, egyáltalán nem számolt azzal, hogy rendkívül drámai események tanúja lesz, és azokról fényképeket is készít. Goldsmith szemtanúja lett annak, ahogy a szovjet hadsereg bevonult Prágába és elfoglalta a várost.

A fiatal amerikai két napig maradt Prágában, rengeteget fényképezett, majd sietve Németországba indult, hogy még a határok várható lezárása előtt átadhassa a nyugati sajtónak a megszállás első óráiban készített felvételeket. „Családunkban természetesnek tartottuk az európai politika követését. Apám bíró, anyán tanító volt, s otthon a politikáról gyakran beszélgettünk” – mondta a CTK hírügynökségnek Goldsmith, aki feleségével és húgával személyesen is részt vett a kiállítás megnyitóján.

Goldsmith, mint a hatvanas évekbeli amerikai diákok nagy része, aktívan érdeklődött az emberi jogok betartása iránt a világban, s élesen elítélte Washington vietnami háborúját is. Világkörüli útjának is egyik célja az volt, hogy megismerje az emberi jogok helyzetét más országokban. Hosszabb vietnami és izraeli tartózkodás után indult Prágába. „Sokat olvastam (Alexander) Dubcekről és a prágai tavaszról. A sajtóban aggódva figyeltem az országhatár közelében zajló hadgyakorlatokat” – fejtette ki Goldsmith.

A csehszlovák fővárosba augusztus 20-án érkezett, s az utcákon is tapasztalható felszabadult hangulat azonnal magával ragadta. Másnap reggel a szovjet tankok okozta zaj ébresztette fel. Goldsmith haladéktalanul az utcára ment és két napig szinte folyamatosan fényképezett. Augusztus 22-én délután a határhoz indult, és ellenőrzés nélkül sikerült átmennie Nyugat-Németországba. „A határnál legalább három kilométeres kocsisor volt. Szemtelenül előztem. Öt film volt a csomagjaimban, de szerencsémre senki sem ellenőrzött” – mondta.

Néhány napra rá a megszállt Prágában készült filmeket Majna-Frankfurtban átadta az AP hírügynökségnek, amely kiválasztott és megvett belőlük néhányat. „Nagyon furcsa, de jó érzés volt, amikor másnap az amerikai és a nyugat-európai lapok első oldalain találkoztam velük” – idézte fel félévszázados élményeit Goldsmith. „Már Prágában éreztem, hogy a helyzet rendkívüli és hogy jó munkát kell végeznem. Világosan láttam a kialakult feszültségeket, az érzelmeket, és azt is, hogy úgy a csehek, mint a fiatal katonák is nagyon zavarodottnak látszottak az utcákon” – tette hozzá a fotós.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár