Egész életében apja örökéért harcolt János Zsigmond
2023. július 7. 10:40 Múlt-kor
483 éve, 1540. július 7-én született Budán Szapolyai János Zsigmond István, ismertebb nevén János Zsigmond erdélyi fejedelem, vitatott jogállással II. János néven Magyarország megválasztott királya. Egész életét a Habsburgok és a törökök Magyarország és Erdély feletti hatalmi harca határozta meg, amelyben édesapja, Szapolyai János politikáját folytatva igyekezett saját, szilárd pozíciót kivívni. Ezt végül a magyar koronáról lemondva sikerült elérnie, az 1570-es speyeri szerződést követően – élete utolsó néhány napjában – ő használta elsőként az Erdély fejedelme címet. Ezzel, valamint toleráns valláspolitikájával több szempontból is kijelölte az Erdélyi Fejedelemség további útját.
Korábban
Szapolyai szorult helyzete
Az 1526-ban a Habsburg I. Ferdinánd ellenében megkoronázott I. (Szapolyai) János uralkodása során egyre jobban elszigetelődött külpolitikailag, miután a szintén Habsburg V. Károly spanyol király és német-római császár által támogatott I. Ferdinánd a halott II. Lajos király másik trónját, Csehországét is megszerezte. Francia, lengyel, illetve vatikáni szövetségkeresési kísérletei nem jártak kézzelfogható eredménnyel, így végül I. Szulejmánhoz fordult.
I. János török segítséggel vette be Budát 1529-ben, azonban az udvarában növekvő török befolyást nem tűrte jól sem ő, sem főként erdélyiekből álló környezete.
1538-ban végül a váradi békében I. Ferdinánd és I. János kölcsönösen elismerték Magyarország különböző területei feletti uralmukat az akkori állás szerint, János pedig beleegyezett abba, hogy halála után az ő uralma alatt álló országrészek is Ferdinándhoz kerülnek – még abban az esetben is, ha az ekkor gyermektelen Jánosnak később fia születik. Ez 1540-ben következett be: Szapolyai János felesége, Jagelló Izabella (I. Zsigmond lengyel király lánya) ekkor hozta világra János Zsigmondot.
János Zsigmond július 7-ei születését követően mindössze néhány héttel, július 17-én (más források szerint 23-án) I. János meghalt.
I. (Szapolyai) János király
A szeptemberben összehívott országgyűlés – a váradi békével ellenszegülve – megválasztotta az újszülöttet Magyarország királyává, amivel újabb harcok vették kezdetüket.
I. Ferdinánd Buda ellen induló seregeit Szapolyai seregei megállították 1541. július 10-én, azonban a helyszínre ezt követően érkező török fősereg letáborozott a városnál, amelyet aztán augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján csellel bevettek.
A Szapolyai-párt ezt követően irányt váltott: vezetőjük, Martinuzzi (Fráter) György pálos szerzetes decemberben megkötötte a gyalui egyezményt Serédy Gáspárral, Ferdinánd király megbízottjával. Ennek értelmében a János Zsigmond által uralt országrészek is a Ferdinánd uralta Magyar Királysághoz kerülhettek, miután a Habsburgok elfoglalják a törököktől Budát.
Az erre tett 1542-es kísérlet azonban kudarcba fulladt, így az egyezménynek valós eredménye nem lett, az erdélyi rendek végül a szultánnak hódoltak be. Izabella anyakirályné és János király nevében Fráter György vezette kormányzóként Erdélyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.