Divathullámot és heves tiltakozást is kiváltott a kötelező maszkviselés a spanyolnátha idején
2020. május 7. 18:59 Múlt-kor
Korábban
Betartatás és büntetés
Azon kevesek, akik bármiféle arceltakarás nélkül jártak-keltek a szabályok ellenére, a korabeli beszámolók szerint nem a tudományos kétségeik, hanem saját kényelmük okán tettek így.
„Rengeteget olvasni arról, hogy az emberek azért nem akarták viselni őket, mert melegek és fülledtek” – mondta el Nancy Bristow, a Puget Sound-i Egyetem történelem tanszékének vezetője és az Amerikai járvány: az 1918-as influenzajárvány elveszett világai című monográfia szerzője.
„Egyesek azzal érveltek ellenük, hogy félelmet szítanak a lakosságban, miközben inkább nyugtatni kellene, ami véleményem szerint inkább jó ürügy arra, hogy amiatt kritizálják a maszkokat, mert az illető nem akarja viselni őket” – tette hozzá.
Számos üzlettulajdonos attól rettegett, az emberek kevesebbet járnak majd vásárolni, ha az utcára maszkot kell venniük, mások a polgárokat megillető jogok csorbításának tartották kötelezővé tételüket.
Bristow szerint azonban „a kritikák közt a legjelentősebb az a gondolat volt, amelyet ma is annyit hallunk: hogy a maszkok hamis biztonságérzetet nyújtanak.” Rámutatott: a maszkviselés által nyújtott védelem hatékonyságát leginkább az csökkenti, ha az emberek az egyéb biztonsági előírásokat nem tartják be (különösen, ha kilyukasztják őket a dohányzáshoz).
Az 1918 őszén kötelező maszkviselést bevezető városok nehezen tudták betartatni a szabályt a lázadók közt. A leggyakoribb retorzió a pénz- vagy börtönbüntetés volt, illetve az újságok hasábjain való név szerinti nyilvános megszégyenítés.
A legszélsőségesebb eset San Franciscóban történt, ahol a fegyverrel is ellátott egészségügyi ellenőrök egyike súlyosan megsebesített intézkedés közben egy renitens polgárt, és további két ártatlan járókelőt is eltalált.
San Francisco nagyhatalmú vezetői ehhez képest olcsón megúszták: egy 1918 novemberi bokszmeccsen a rendőrség fényképésze lencsevégre kapott több városi tisztviselőt, egy kongresszusi képviselőt, egy bírót, a haditengerészet ellentengernagyát, a város főorvosát és magát a polgármestert is, amint maszk nélkül szemlélték az eseményt – éppen arcuk fedetlensége miatt voltak felismerhetők.
A főorvos végül öt, a polgármester pedig ötven dollár értékben fizetett büntetést, azonban egyéb intézkedés nem történt a társaság egyik tagja ellen sem.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap