2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kezdetét veszi a Duna-gate-ügy

2004. szeptember 13. 12:06

Az SZDSZ és a Fidesz azzal vádolta meg a belbiztonsági szolgálatot, hogy a köztársaság kikiáltása (1989. október 23.) után is folytatta a vezető ellenzéki politikusok megfigyelését. Ezzel kezdetét vette a `Duna-gate-ügy`, mely egyben része volt az induló választási kampánynak is. A két liberális párt a nyilvánosság felhasználásával megtette feljelentését a katonai főügyészségen is, mely azonnal megkezdte a vizsgálatot. A nyomozás során kiderült, hogy a vád igaz: a belbiztonsági szolgálat valóban tovább folytatta a megfigyelést. Napi jelentéseit változatlanul eljuttatta az MSZP vezetőinek és a kormány egyes tagjainak. A III/III-as szolgálat csoportfőnöke lemondásra kényszerült, majd a kormány felmentette az állambiztonsági ügyekkel foglalkozó belügyminiszter-helyettest. Január 23-án lemondásra kényszerült Horváth István belügyminiszter is, aki köztudottan korábban köztársasági elnökjelölt, Pozsgay Imre legszűkebb csoportjához, a reformszocialistákhoz tartozott. A botrányt követően törvény készült a polgári hírszerző, valamint a kémelhárító szolgálatok működéséről. A Duna-gate-ügy politikai hatása az MSZP-t gyengítette, a két liberális párt kommunistaellenes választási harcát jól szolgálta. Az SZDSZ népszerűsége a Duna-gate-botrány után rohamosan növekedett, február elején megközelítette az addig biztosan vezető MDF eredményét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár