1914. december 5-én egy háromárbócos hajó futott ki Grytviken bálnavadásztelepének kikötőjéből Déli-Georgia szigetén. A fedélzetén lévő 28 ember példátlanul veszedelmes vállalkozásra, az Antarktisz első szárazföldi átszelésére indult. Az expedíciót vezető Ernest Shackleton nem sejthette, hogy bár sosem érik el a fagyott kontinenst, nevük bevonul a történelemkönyvekbe mint a kitartás, a hősiesség és a jó vezetés kiemelkedő példája.

Sir Ernest Henry Shackleton már túl volt két sikeres sarkvidéki expedíción, amikor Roald Amundsen 1911 decemberében elsőként elérte a Déli-sarkot. A norvég felfedező diadala és riválisa, Robert Falcon Scott tragikus halála után Shackleton a következő nagy feladatra fordította figyelmét: az Antarktisz szárazföldi átszelésére. A tervezett vállalkozás során, amely a hangzatos „birodalmi transzantarktiszi expedíció” (Imperial Trans-Antarctic Expedition) nevet kapta, Shackleton és társai a Déli-sark érintésével a Weddell- és a Ross-tenger között, egy 2900 kilométeres útvonalon szándékoztak átkelni az örök jégmezőn. Ehhez két hajót szereltek fel, 28-28 emberrel a fedélzetükön: az Endurance tette volna partra a Weddell-tengeri csapat hat tagját a Vahsel-öbölben, az Aurora pedig a Ross-tengeri csapattal a McMurdo-öbölben kötött volna ki, és élelmiszerkészleteket tervezett elhelyezni a Beardmore-gleccser és a tenger között, a hatalmas kiterjedésű Ross-selfjégen.

Shackletonék már két nappal indulás után problémába ütköztek, amikor a vártnál jóval hamarabb, a déli szélesség 57 fok 26 percén zajló jéggel találkoztak. Nehéz, küzdelmes út következett a hol megnyíló, hol eltűnő, szűk csatornákon, a hajót összeroppantással fenyegető jégtáblák között, mígnem január 15-én már alig 350 kilométernyire jártak a Vahsel-öböltől. Január 18-án az Endurance megkísérelt áttörni egy nagy kiterjedésű jégzajláson, amikor elakadt egy torlaszban, és a legénység várakozásra kényszerült. Azt remélték, a szél fordulásával megnyílik majd előttük az út, de a következő napokban a szélirány állandó, a hőmérséklet pedig igen hideg maradt. Január 24-ére nyilvánvaló lett: az Endurance a sodródó jégbe fagyott.

A sötétség birodalmában

A következő egy hónapban Shackleton és legénysége számos kísérletet tett a megrekedt hajó kiszabadítására, de kétségbeesett erőfeszítéseik eredménytelenek maradtak. Hiába nyíltak meg hajózhatónak tűnő csatornák néhány száz méterre tőlük, lehetetlen volt átvágni az akár 4-6 méter vastag jégtorlaszokat. Február 17-én a nap hosszú idő után először a láthatár alá bukott, jelezve az expedíció tagjai számára, hogy az „enyhe” antarktiszi nyár a végéhez közeledik. Február 24-én Shackleton kénytelen volt elfogadni, hogy belátható időn belül nem szabadulnak a jég fogságából, és fel kell készülniük a tengeren való áttelelésre. Az expedíció kutyáit a jégen létesített vackokba telepítették át, a legénység pedig a fókahús és -zsír minél nagyobb mennyiségben történő begyűjtésére koncentrált. A nappalok rövidülésével azonban a vadászati lehetőségek egyre csökkentek, ahogy az állatok tömegei észak felé vándoroltak. Május elején a nap még egyszer, utoljára a horizont fölé emelkedett, utána pedig beköszöntött a sarkvidéki éjszaka öröknek tűnő sötétsége.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. tavasz számában olvasható.