Átnevezték a Horthy parkot
2014. május 27. 13:44 MTI
Hibás döntésnek nevezte Gyömrő polgármestere, az önkormányzat képviselő-testületének keddi rendkívüli ülésén, hogy két évvel ezelőtt Horthy parkká nevezték át a városközponti Szabadság teret. A képviselő-testület döntése értelmében júliustól Fő térnek hívják a közterületet - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Korábban
Közleményük szerint Gyenes Levente (Gyömrő 2000 Kör) polgármester egy hosszabb felszólalás keretében fejtette ki véleményét a 2012-es döntésről és az azóta eltelt időszakról. A városvezető szerint két évvel ezelőtt helytörténeti érvek alapján hozták meg döntésüket, ám ez később "hibának bizonyult". "Én készen állok a hibámat elismerni, hibás döntésemen változtatni és bocsánatot kérni mindazoktól, akiknek korábbi döntésem fájdalmat okozott" - idézte a közlemény a polgármester szavait.
Mezey Attila (Gyömrő 2000 Kör) alpolgármester ugyancsak kiemelte: be kellett látniuk, hogy rosszul ítélték meg a helyzetet. Az alpolgármester szerint az elmúlt időszak folyamatos politikai támadásai, amelyek Gyömrő városát negatív színben próbálták feltüntetni, arra sarkallták a város vezetőségét, hogy változtasson korábbi döntésén. Véleménye szerint "Horthy személyének, életútjának és politikai döntéseinek megítélése nem egy önkormányzat dolga, hanem a történészeké".
Az alpolgármester kiért arra is, hogy a gyömrőiek eddig sem Szabadság vagy Horthy parkként emlegették a teret, hanem főtérként, városközpontként. Így Mezey Attila a Fő tér elnevezést javasolta a testületnek. A képviselő-testület 7 igennel, 2 tartózkodás mellett elfogadta a térátnevezést, így június elsejétől a Gyömrő központjában található közterület neve Fő tér. Az önkormányzati közlemény szerint a testületi ülésen, így az átnevezéssel kapcsolatos szavazáson két képviselő, Spaits Miklós (Fidesz) és Gáspár Krisztián (Társaskör) nem vett részt.
A gyömrői önkormányzat képviselő-testülete egyetlen jobbikos tagjának javaslatára 2012. április 23-án határozott arról: a gyömrői Szabadság tér júniustól Horthy Miklós volt kormányzó nevét viselje. A lakosság egy részének tiltakozása nyomán végül csak a téren lévő parkot nevezték át. Helyiek többször jelezték, számukra elfogadhatatlan, hogy akár a teret, akár a parkot Horthyról nevezzék el, majd pártok, szervezetek támogatásával aláírásgyűjtést kezdtek népszavazás megtartásáért. A tavaly januárban megtartott referendum azonban érvénytelen lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap