Egy alig ismert perui kultúra tagjainak sírjait tárták fel Cuzcóban
2014. március 11. 16:23
Öt, háromezer éves preinka sírt találtak régészek a Peru délkeleti részén fekvő Cuzco városában.
Korábban
Helyi lapértesülések szerint a régészek összesen öt temetkezést, köztük két kettős sírt találtak a Cuzco belvárosától 20 percre található Marcavalle-ban. Az elhunytak között három felnőtt, egy tinédzserkorú és egy csecsemő volt.
Az emberi maradványok mellett a preinka marcavalle-i kultúra sajátosságait magán viselő tárgyi emlékeket is feltártak. Az elhunytak gyöngy nyakláncokat viseltek, melléjük pedig teve-, szarvas- és tengerimalaccsontokat, obszidián és kőeszközöket, illetve díszes, emberi és állati formájú kerámiatöredékeket temettek.
A régészek egy félkör alakú, agyaghabarcsból és homokkőből épült falat is találtak, ami azért jelentős felfedezés, mert ez az első ismert építészeti emlék a marcavalle-i kultúra korából; egyelőre nem ismeretes, milyen épület része volt. Előkerült hamu is, ami vallási vagy kulturális tevékenységből maradhatott vissza.
A nagyjából i.e. 1000 körül virágzó kultúráról keveset tudunk, azt is csak az 1953-ban fellelt használati tárgyak (többek között agyagcserepek, kőeszközök és lövedékek) révén ismerjük, amelyeket a névadó településen, a Cuzcótól délkeletre fekvő Marcavalle-nél, a Cuzco-völgy első ismert lakott településénél találtak. A marcavalle-iek főleg földműveléssel foglalkoztak és a Cuzco-völgy sűrűn lakott falvaiban éltek, irizáló színekben pompázó cserépedényeiket geometriai formákkal díszítették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap