2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kalapács alatt az első Pókember-kaland

2009. február 27. 14:24 MTI

Elárverezik az első szuperhősképregényt, amelyben a Pókember is feltűnt. Az Action Comics-sorozat első számából már csak pár tucat maradt fenn, az internetes licit pénteken indul.

Az 1938-ban standokra került képregény nagyon nehezen fellelhető, a gyűjtők számára rendkívüli kincs, különösen, hogy alig több mint ötven példány maradt fenn belőle.

A Comic Connect internetes oldalon pénteken kezdődő árverés a jelképes 1 dollárról indul, ám sokkal magasabb végső árra számítanak. Éppen ezért a legmagasabb árat kínáló licitáló élhet a lehetőséggel, hogy hat hónap alatt részletekben fizesse ki az összeget. Az 1938-ban 10 centért kínált képregényre, amely az árverés szervezői szerint meglehetősen jó állapotban van, március 13-ig lehet ajánlatot tenni.

Az antológiához hasonló kiadásban bukkant fel először az azóta az amerikai populáris kultúra ikonjává vált Pókember, akit az első szuperhősként tartanak számon. 1992-ben már sor került hasonló árverésre, akkor 82.500 dollárért (19,4 millió forintért) kelt el az Action Comics 1 egyik példánya. A vevő az Egyesült Államok legnagyobb képregény-forgalmazó vállalatának elnöke volt. Steve Geppi később azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egymillió dollárt kínált bárkinek, aki egy tökéletes állapotban lévő példányt tud letenni asztalára.

1996-ban a Sotheby's aukciósház kínált eladásra egy másik Siegel-Shuster képregényt, amelyben Superman látható akcióban. A restaurált darabért 61.900 dollárt (14,5 millió forintot) fizettek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár