Magyarok tárják fel az egyiptomi kereskedővárost
2007. december 11. 11:00
Korábban
Amforák másodlagos szerepben
A 3X15 méteres (később kibővített) nyugat-kelet irányú szelvényben kisebb-nagyobb vakolt és vakolatlan kőtömbre bukkantak. Ez talán arra utalhat, hogy a falakat földrengés pusztította el. A rengeteg edénytöredék és színes falfestés (kék, sárga, vörös, zöld, fekete), a márványlap töredékek, a falba épített bazalt őrlőedény arra engedett következtetni, hogy fontos épületről van szó. A törmelékben sok, különböző átmérőjű égett fa és hasáb volt, bronz szögfejeket is találtak, feltehetően ezek bútorok maradványai voltak.
Az amforákból összerakott vízvezeték részlete - további képek galériánkban! |
A főépület keleti felénél egy kör alakú kemencét találtak, amelynek közepe kormos volt, így minden bizonnyal főzésre használták. Ettől nem messze egy kenyérsütő forma árulkodott a mindennapi életről. A kézműipar bizonyítékát egy hutasalakkal teli, kétosztatú kemence jelentette. Ezt még most is vizsgálják, de úgy tűnik, hogy az üvegek készítésére használt olvasztókemence volt. A feltárt rétegekből amforák, tálak, tányérok, poharak, üvegtöredékek kerültek elő, köztük egy majdnem ép, lyukas fedővel ellátott fazékkal, melynek alja kormos volt. Sajnos a sós talaj szinte teljesen tönkretette a fajansztárgyakat, szerencsére az egyik zöldeskék töredék viszonylag jól átvészelte az évezredeket.
II. Arszioné réz oktodrachmája |
Vanek Zsuzsanna azt tervezi, hogy a következő szezonban folytatja a domb (kom) további kibontását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.