Megkezdődött az Akropolisz kincseinek átköltöztetése
2007. október 16. 09:00
Vasárnap megkezdődött az ókori görögország leghíresebb épületegyüttesének, az Akropolisz kincseinek átköltöztetése az eddigi, régi múzeumból az új, ultramodern épületbe.
Korábban
Az Akropolisz költöztetésének költsége 1,6 millió euró (mintegy 400 millió forint), de magát a műveletet 400 millió euróra biztosították be. Az első szállítmány másfél órás útja teljes sikerrel zajlott le "a szél ellenére" - közölte Kosztasz Zambasz, a művelet irányítója. A görög tévénézők erről maguk is meggyőződhettek, mivel a fríz menetét egy görög tévéállomás élőben közvetítette.
A 20 ezer négyzetméter alapterületű ultramodern épületet leghamarabb jövő ősszel nyitják meg a nagyközönség számára. Felépítését korábban sok bírálat érte nagysága és elhelyezkedése miatt; kritikusai szerint nem illik a környezetbe. Sok görög viszont azt reméli, hogy az új épület lendületet ad a kormány évek óta tartó kampányának, amellyel rá akarja venni Nagy-Britanniát, hogy szolgáltassa vissza a Parthenon - ez idő szerint a British Múzeumban őrzött - frízeit. London ugyanis többek közt azzal érvelt, hogy Görögország nem képes biztosítani azok megőrzését.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap